jochahn500.jpg

Windecker+Hahn=500

2024. febr. 20.  -  NB I.
Középpályásunk és támadónk együtt már félezer NBI-es mérkőzésnél jár.

Banner Magy2

Ahogy azt szurkolóink különböző közösségi oldalainkon már láthatták, a hetekben több ikonikus játékosunk is jubilált, ami az első osztályú mérkőzések számát illeti. Természetesen azonban ezek az igazán példaértékű számok többet érdemelnek egy-egy Facebook-posztnál, így jó szokásunkhoz híven labdarúgóink ezúttal is átvehették díszes emlékplakettjeiket klubvezetésünktől.

A 2023/24-es OTP Bank Liga tizennyolcadik fordulójában, a Puskás Akadémia elleni hazai mérkőzésünkön (2-1) Hahn János a 250., a tizenkilencedik kanyarban, mezőkövesdi vendégjátékunk alkalmával (0-1) Windecker József szintén a 250. első osztályú találkozóján léphetett pályára.

Joc250

Windecker József 2011. május 21-én mutatkozott be az NBI-ben még az ETO FC Győr színeiben. Paksra először 2013 nyarán érkezett a Siófoktól, és a szezonban szinte végig a pályán volt. Ezt követően újabb egy évet a Győrben futballozott, majd 2016 év elejétől ’18 nyaráig Újpesten játszott. Középpályásunk görögországi kitérője után 2019 februárjában tért vissza városunkba. Paksi számlálója immáron százötvenöt bajnoki meccset számlál, amivel pályafutása során messze nálunk játszotta a legtöbb mérkőzést. Joci huszonkilenc gólnál és öt gólpassznál jár.

Hahn János, miután végigjárta utánpótlásunk összes lépcsőfokát, tehetségének és elszántságának köszönhetően tizenhét évesen mutatkozhatott be először a legmagasabb szinten, 2012. november 30-át írtunk ekkor. A Pápa elleni találkozónkat idehaza 2-0-ra hoztuk. 2021-es gólkirályunk jelenleg hatvanhét találatnál és tizennyolc gólpassznál jár.

Gratulálunk, srácok! Így tovább!

Hahn250

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 23 46
2 Ferencvárosi TC 22 40
3 DVSC 23 39
4 PAKSI FC 23 36
5 Puskás Akadémia FC 23 35
6 ZTE FC 23 34
7 Kisvárda Master Good 23 32
8 Újpest FC 23 29
9 MTK Budapest 22 25
10 Nyíregyháza 23 25
11 DVTK 23 23
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 23 14
23. forduló erdeményei
  -   02.23 20:00
  -   3:4
  -   1:1
  -   2:2
  -   0:2
  -   2:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök