Hétvégén indul az U19 és az U17
Ahogy arról a heti programban a hét első napján írtunk, a téli felkészülési időszakot követően két utánpótláscsapatunknál is újraindul a pontvadászat. U19-es gárdánkra a kiemelt bajnokság tizenkettedik fordulója vár, melyben a DVTK-t fogadják szombat délután. A U17-es együttesünk, szintén jól tudott, a legjobbak között méreti meg magát hétről hétre, a tavaszi idényt a Puskás Akadémia ellen indítják hazai pályán, szombat ebédidőben.
„Jól sikerült a téli felkészülés, sérültünk nincs” - kezdte U19-es edzőnk, Nagy István. „Tavasztól egy teljesen új felfogásban szeretnénk játszani. Mivel összeálltunk az NBIII-as csapatunkkal, ugyanazon az elven fogunk működni. Minden fiatalunk lehetőséget fog tehát kapni vagy nálunk, vagy az NBIII-as gárdánkban, és remélhetőleg minél többen beverekedik majd magukat a felnőtt tartalékcsapatunkba. Ami az U19-es bajnokságot illeti, idén már szeretnénk jobb eredményeket szállítani, mint tettük azt tavaly” - így trénerünk a tavaszi idény előtt.
„Az idei téli felkészülés alkalmával is a megszokott ritmusban dolgoztunk” - ezek már Wiesner József U17-es edzőnk gondolatai. „A gyerekek a mögöttünk hagyott időszakban jó munkát végeztek. A felkészülési mérkőzéseken meghatározott célokat fogalmaztunk meg a játék fázisaival kapcsolatban, amit, úgy gondolom, nagy részben sikerült is megvalósítanunk. A nemzetközi mérkőzéseken a játék mellett kíváncsi voltam arra, hogy mentálisan és fizikálisan milyen teljesítményre leszünk képesek. A kiemelt bajnokságban hétről hétre kiemelt akadémiák ellen lépünk pályára, ami maximális fegyelmet és koncentrációt igényel, és ez segíti a gyerekek fejlődését. A legfőbb célunk nem változott, szeretnénk, hogy a gyerekek önmagukhoz képest fejlődjenek, a játék minden elemében előre tudjanak lépni az előző idényhez képest, jövőre is biztosítva legyen a csapat részvétele a kiemelt bajnokságban” - nyilatkozott az újraindulást megelőzően Wiesner.
További utánpótláscsapataink, U16-tól U12-ig, valamint NBII-es és LU16-os női labdarúgóink tavaszi idénye egy héttel később, március első hétvégéjén veszi kezdetét, míg az LU19-es és az LU14-es korosztályos lányok március közepén folytathatják a pontgyűjtést.
Hajrá, Paks!
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Puskás Akadémia FC | 17 | 35 | |
2 | Ferencvárosi TC | 16 | 34 | |
3 | DVTK | 17 | 30 | |
4 | MTK Budapest | 17 | 29 | |
5 | PAKSI FC | 17 | 27 | |
6 | Újpest FC | 17 | 27 | |
7 | Fehérvár FC | 17 | 21 | |
8 | Nyíregyháza | 17 | 18 | |
9 | ETO FC Győr | 17 | 18 | |
10 | ZTE FC | 16 | 16 | |
11 | DVSC | 17 | 13 | |
12 | Kecskeméti TE | 17 | 11 |