Vasárnap újraindul az NBIII is
2023. november 26-án játszotta utolsó bajnoki mérkőzését tartalékcsapatunk, akkor az NBIII-as bajnokság tizenhetedik fordulójában, az MTK otthonában (2-1) zártuk az őszi idényt. A több mint három hónapos téli szünet feladta a leckét Kindl Istvánéknak, fiatal gárdánk héthetes felkészülést tartott, melyben hét edzőmérkőzés szerepelt.
„A keret egyik részének extra hosszú volt ez az időszak, a másik része viszont érdekelt volt az U19-es bajnokságban, így december közepéig edzésben maradt” - kezdte a pihenőről vezetőedzőnk. „Talán közhelyként hangzik, de úgy gondolom, az eltervezett munkát sikerült végigvinnünk. Nem nagyon voltak sérüléseink, betegségeink. Az őszi idényhez képest a játékra vonatkozó alapelveinkben néhány módosítást hajtottunk végre, ennek szellemében gyakoroltuk be az új elemeket. Annyiban más volt ez az időszak az eddigiekhez képest, hogy januártól már összevontuk az U19-es gárdánkat az NBIII-as csapatunkkal. Sajnos létszámban így összességében hét-nyolc ember hiányzik. A felkészülési találkozóinkon nyújtott teljesítményünkkel nagymértékben elégedett vagyok. Talán csak az első mérkőzésünk első félidejével kapcsolatosan van hiányérzetem, a többi összecsapásunkon - a számszeri eredménytől függetlenül - sikerült megvalósítanunk az előzetes terveinket. Ami a keretünk összetételét illeti, a négy legidősebb U19-es játékosunk eligazolt, helyüket két évvel fiatalabb labdarúgókkal töltöttük fel. Lapu Andor személyében egy játékost igazoltunk, tehetséges bal oldali futó érkezett hozzánk a III. Kerület csapatától, úgy gondolom, még magasabb szinten is hallani fogunk róla. Nagy örömünkre szolgál, hogy Lépő Kristóf csapatunktól felkerült az első osztályú kerethez” - így Kindl a mögöttünk hagyott hónapokról.
Edzőmérkőzéseink eredményei:
Kaposvári Rákóczi FC - PAKSI FC II. 3 - 1
Mohácsi TE - PAKSI FC II. 1 - 1
PAKSI FC II. - Fehérvár FC II. 2 - 1
PAKSI FC II. - Kaposvári Rákóczi FC 4 - 1
Szekszárdi UFC - PAKSI FC II. 2 - 0
PAKSI FC II. - Bonyhád-Majos 1 - 2
PAKSI FC II. - Bonyhád-Majos 4 - 1
„Az elvégzett munka alapján optimistán várom az idényt, viszont tisztában vagyok vele, hogy az eddigi legnehezebb fél év előtt állunk” - folytatta trénerünk. „A bentmaradás tekintetében még nem dőlhetünk hátra, és a legnagyobb kihívás elé az állít bennünket, hogy tizenkilenc mezőnyjátékossal kell megoldanunk az U19-es és az NBIII-as felnőtt bajnokikat. Gyakran lesznek tehát olyan cseréink a kispadunkon, akik egy nappal korábban a színvonalas U19-es bajnokságban játszottak. Nehéz lesz, de bízom az NBI-es keretből visszajátszók eddigi kiváló hozzáállásában is, ugyanakkor ez sem ennyire egyszerű, hisz’ az első két körben egy nap van a két csapat mérkőzése” - tekintett előre vezetőedzőnk.
Második számú együttesünk az őszt hét győzelemmel és tíz vereséggel zárta, huszonegy pontunk jelenleg a hetedik helyre elegendő a tizenhat csapatos tabellán. A tavaszt az éllovas Iváncsával indítjuk, akik eddig tizennégy sikert abszolváltak egy döntetlen és mindösszesen két vereség mellett. Az első kanyarban, Iváncsán ugyan kétgólos hátrányból fordítani tudtunk, végül azonban 4-3-ra alulmaradtunk a piros-fehérek ellen. A visszavágót ezúttal Pakson rendezik.
A fordulónkénti eredményeink, valamint a következő találkozóink sora IDE kattintva tekinthető meg.
Hajrá, Paks! Hajrá, fiatalok!
NBIII. Dél-Nyugati csoport, 18. forduló
2024. március 03., 11:00
PAKSI FC II. - Iváncsa KSE
Paks, PAKSI FC Stadion
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Puskás Akadémia FC | 17 | 35 | |
2 | Ferencvárosi TC | 16 | 34 | |
3 | DVTK | 17 | 30 | |
4 | MTK Budapest | 17 | 29 | |
5 | PAKSI FC | 17 | 27 | |
6 | Újpest FC | 17 | 27 | |
7 | Fehérvár FC | 17 | 21 | |
8 | Nyíregyháza | 17 | 18 | |
9 | ETO FC Győr | 17 | 18 | |
10 | ZTE FC | 16 | 16 | |
11 | DVSC | 17 | 13 | |
12 | Kecskeméti TE | 17 | 11 |