up240305d.jpg

Győzelemmel indította a tavaszt NBII-es csapatunk

2024. márc. 05.  -  Női labdarúgás
Felnőtt női csapatunk nyolcat vágott a Martonvásárnak.

Banner Pse

Női NBII. Nyugati csoport, 14. forduló: Kriston SE-Martonvásár - PAKSI SE 0 - 8 (0 - 4)

Kezdők: Kerekes, Marosi, Tancsa, Boda, Kiss, Horváth, Bogdán, Szűcs, Fodor, Fritz, Győrfi

Cserék: Szabó, Figura, Botos, Feczer

Góljainkat Győrfi 12’, 86’, Kiss 18’, 63’, Boda 22’, Tancsa 55’, Horváth 83’ szerezték, további egy találatunk hazai öngólból született.

„Az eredményből is látszik, végig mi irányítottuk a mérkőzést. A pálya nagyon mély talajú volt, így nehéz volt rajta futballozni. A hazaiak talán igazi helyzetig el sem jutottak, ellenben mi rengeteg lehetőséget kidolgoztunk, amiből sok kimaradt, részben a pálya miatt, részben rossz döntéseket hoztunk. Első mérkőzésnek rendben volt, mindenki jó teljesítményt nyújtott. Védelmünket ellenfelünk nem nagyon erőltette meg, így tudtuk gyakorolni, hogy a hátsó alakzatunk hogyan vegyen részt a támadásainkban. A győzelem mindig jó, és emellett szép dolgokat is csináltak a lányok, ami, remélem, egy kis önbizalmat is hoz számukra” - fogalmazott Horváth György vezetőedzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Leány U16 Dél-Nyugati csoport, 12. forduló: Siófoki Bányász SE - PAKSI SE 2 - 1 (0 - 1)

Kezdők: Ignácz, Bálint, Németh, Pálinkás, Földesi, Sallai, Subi Anita, Subi Anett, Fekete, Pirisi, Szakál

Cserék: Darin, Szilágyi, Zoltán, Papp, Török

Gólunkat Sallai 26’ szerezte.

„Nehéz mérkőzésre számítottunk, és ez be is igazolódott. A legjobb sorunkkal álltunk fel, és végig hajtottunk, mentünk, dolgoztunk, mint minden más mérkőzésen. Az első félidő küzdelmes játékot hozott, szervezetten működött a csapat, jól kidolgozott helyzeteket alakítottunk ki, és a huszonhatodik percben megszereztük a vezetést. A második játékrészben a cserejátékosok nem hoztak új lendületet a játékba. Sok hibával játszottunk, amit az ellenfél kihasznált, és gyorsan kiegyenlített. Ezek után megpróbáltuk magunkhoz ragadni a kezdeményezést, de komolyabb lehetőséget nem tudtunk kialakítani. A lefújás előtt egy elkerülhető védelmi hibából az ellenfelünk sajnos beállította a 2-1-es végeredményt” - nyilatkozta Radványi László vezetőedzőnk. 

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 63
2 Puskás Akadémia FC 31 60
3 PAKSI FC 31 55
4 ETO FC Győr 31 52
5 MTK Budapest 31 46
6 DVTK 31 41
7 Újpest FC 31 37
8 Nyíregyháza 31 34
9 ZTE FC 31 32
10 Fehérvár FC 31 31
11 DVSC 31 30
12 Kecskeméti TE 31 24
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   1:0
  -   2:3
  -   4:2
  -   2:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök