lnb2240319c.jpg

Győzelem a Kelen és a Szentlőrinc ellen

2024. márc. 19.  -  Női labdarúgás
Az LU19 és az LU14 örülhetett a hétvégén, NBII-es lányaink Nagykanizsán osztoztak meg a pontokon.

Banner Pse

Női NBII. Nyugati csoport, 16. forduló: FC Nagykanizsa - PAKSI SE 1 - 1 (0 - 0)

Kezdők: Kerekes, Marosi, Lusinszki, Tancsa, Szűcs, Kiss, Horváth, Bogdán, Fodor, Fritz, Győrfi

Cserék: Sárosdi, Botos, Feczer

Gólunkat Horváth 51’ szerezte.

Ami az előző héten nem ment, most azzal szereztünk pontot. A lányok kiválóan beleálltak ebbe a mérkőzésbe, elsősorban fizikálisan. Rengeteg párharcot vállaltak fel, és nyertek meg ezekből. Ellenfelünk próbálta irányítani a játékot, de sikerült levédekeznünk, illetve kapusunk is hozzátette a magáét. A második játékrészben egy hibát követtünk el, amit a hazaiak ki is használtak, de a bekapott gól nem törte meg a lányokat, egy percen belül már egalizálni is tudtunk. Ismét volt három U16-os fiatalunk, valamint egy visszatérőnk, mind nagyszerűen álltak bele a találkozóba. A játékunk még nem volt tökéletes, de a hozzáállás és a fizikális rész példaértékűre sikeredett. Előreléptünk, de a pontosságra még hangsúlyt kell fektetnünk az edzéseken - fogalmazott Horváth György vezetőedzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Lnb2240319a

Leány U19 Dél-Nyugati csoport, 10. forduló: PAKSI SE - Kelen SC 3 - 2 (2 - 1)

Kezdők: Ignácz, Bárányos, Figura, Tancsa, Szűcs, Subi Anett, Bogdán, Lusinszki, Győrfi, Subi Anita, Botos

Cserék: Malomsoki, Földesi, Zábó, Feczer

Góljainkat Szűcs 9’, Subi Anita 21’, Földesi 90’ szerezték.

Az előző napi NBII-es csapatunkból kilencen újra pályára léptek, az utazás miatti fáradtság látszódott a csapat nagy részen. Zömében ugyanakkor irányítani tudtuk a játékot, de pontatlanok voltunk. Végig küzdöttek a lányok, aminek köszönhetően az utolsó tíz percben sikerült győzelmet szereznünk. Több U16-os játékosunk bizonyított, kapusunk például büntetőt is hárított. Előre nézve biztatóak ezek a teljesítmények - fogalmazott Horváth György vezetőedzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Leány U16 Dél-Nyugati csoport, 13. forduló: PAKSI SE - UTE 1 - 4 (0 - 4)

Kezdők: Ignácz, Bálint, Földesi, Pálinkás, Erdei, Zoltán, Németh, Papp, Bengő, Sallai, Fekete

Cserék: Peák, Benke, Selényi

Gólunkat Sallai 55’ szerezte.

Szoros mérkőzést vívtunk a bajnokaspiráns ellen. Sajnos a találkozó a lila-fehér gárdának sikerült jobban, már az ötödik percben előnyhöz jutottak, újabb öt minutum után pedig újra bevették a kapunkat. A két gyors gól rányomta a bélyegét az első félidőre. A védekezésre koncentráltak, folyamatosan a támadásokat próbálták megakadályozni. Fél óra elteltével kapusunk büntetőt hárított, de a kipattanóval már nem volt szerencsénk. A második játékrész lendületesebben kezdődött, és Sallai révén szépíteni is sikerült. Futottunk az eredmény után, de ellenfelünk nem dőlt hátra, sok helyzetet alakítottak ki. Nagy iram, sok támadás jellemezte az összecsapást. A végén egy védelmi hibánk után alakult ki a végeredmény” - nyilatkozta Radványi László vezetőedzőnk. 

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Lnb2240319b

Leány U14 Dél-Nyugati csoport, 10. forduló: Szentlőrinc SE - PAKSI SE 1 - 11 (0 - 0)

Kezdők: Lajkó, Szabó, Molnár, Nagy, Szalók, Bengő, Sallai, Reiser, Selényi

Cserék: Molnár, Balogh

Góljainkat Bengő 13’, 22’, 46’, Nagy 15’, 23’, Molnár 24’, 36’, Sallai 26’, 49’, Szalók 28’, Szabó 56’ szerezték.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

A hosszú felkészülési időszak után már nagyon várták a lányok, hogy végre pályára léphessenek. A mérkőzés elején ellenfelünk mindent megtett annak érdekébe, hogy tördelje, lassítsa játékunkat. Ennek köszönhetően kicsit görcsössé váltunk, de ahogy telt az idő, úgy nőttünk ellenfelünk fölé mind csapatjátékban, mind fizikálisan. A játékot végig uraltuk, sok helyzetet alakítottunk ki, melyekből szép gólok születtek. Minden játékosomnak gratulálok - így Forray Tünde edzőnk.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 0 0
2 Nyíregyháza 0 0
3 Győri ETO FC 0 0
4 ZTE FC 0 0
5 MTK Budapest 0 0
6 UTE 0 0
7 Puskás Akadémia FC 0 0
8 DVTK 0 0
9 Kecskeméti TE 0 0
10 Fehérvár FC 0 0
11 DVSC 0 0
12 Ferencvárosi TC 0 0
. forduló erdeményei

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök