galaromszeg1.jpg

Galambos mindkét mérkőzésen pályára lépett Belgiumban

2024. márc. 20.  -  Utánpótlás
Fiatal tehetségünket a legutóbbi válogatott programról kérdeztük.

Banner Pse

Az U16 korosztályos válogatottunk március közepén egy hétig Belgiumban edzőtáborozott, Tubize-ban aztán két felkészülési mérkőzésre is sor került a tréningek között. A 2008-as születésű legjobbak között, Szalai László csapatában ott volt fiatal tehetségünk, Galambos János is. Gólerős belső középpályásunk az első találkozót végigjátszotta, a másodikon negyvenegy percet töltött a pályán.

„Az első mérkőzésen nagy öröm volt számomra, hogy a kéztörésem után először ismét kezdőként számoltak velem a válogatottnál. Úgy érzem, sikerült bizonyítanom, csapat szinten pedig jól játszottunk, csak a kapu előtt adódó lehetőségeinknél pontatlanok voltunk. A második találkozón a második félidőben kaptam lehetőséget. Ekkor már nyíltabb meccset játszottunk a belgákkal, és mondhatni, csak szerencsés gólokat szereztek. A hangulat most is kiváló volt, de erre sosem lehet panasz, egy nagyon összetartó brigádnak érzem ezt a csapatot. Célom, hogy a következő, Norvégia elleni találkozónkra is meghívót kapjak” - így Galambos a két mérkőzésről, valamint a belgiumi táborról honlapunknak.

Belgium-Magyarország 2-0 (1-0)
Balogh T. Márk - Sánta Milán, Zoltai Levente (Kovács Dániel 41’), Prettenhoffer Márton - Czinege Zsombor (Rab Bence 63’), Kovács Noel, Zubor Ádám (Petrók Viktor 58’), Milicz Péter - Mándity Márkó (Magyarics Erik 58’), Galambos János, Miták Milán (Bősze Levente 41’)

Belgium-Magyarország 2-0 (1-0)
Balogh T. Márk - Sánta Milán, Lakatos Martin, Prettenhoffer Márton - Nyikos Botond (Rab Bence 55’), Kovács Noel (Zubor Ádám 46’), Petrók Viktor, Milicz Péter (Kovács Dániel 41’) - Bősze Levente, Magyarics Erik (Galambos János 41’) - Gólik Benjámin (Mándity Márkó 64’)

Fotó: mlsz.hu (korábban)

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 28 56
2 Ferencvárosi TC 27 53
3 ZTE FC 28 45
4 DVSC 28 45
5 PAKSI FC 28 44
6 Puskás Akadémia FC 27 39
7 Kisvárda Master Good 28 39
8 Újpest FC 28 34
9 Nyíregyháza 28 32
10 MTK Budapest 28 29
11 DVTK 28 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 28 17
28. forduló erdeményei
  -   1:2
  -   0:2
  -   1:0
  -   5:1
  -   2:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök