silyemut1.jpg

Silye 125 nap után tért vissza

2024. márc. 27.  -  NB I.
Az Újpest ellen már a régi formáját hozná.

Banner Magy1

Silye Erik még november közepén, a tizenharmadik fordulóban, Debrecenben (1-0) sérült meg, majd a bal vállát kellett operálni. Négy hónap kényszerkihagyás után a legutóbbi bajnokinkon, Diósgyőrben (2-1) tért vissza hét gólpassznál járó játékosunk.

„Jó érzés volt újra a pályára lépni, visszatérni. Már nagyon hiányzott az NBI-es mérkőzések hangulata. A fizikális felkészülésemhez kellett, hogy hetekkel korábban az NBIII-as csapatban pályára léphessek, de az első osztálynak teljesen más hangulata van. Próbáltam mindent beletenni a meccsbe, amit tudtam, nyilván lesz még jobb is, de úgy gondolom, jó úton vagyok, hogy visszanyerjem a régi formám” - mesélte honlapunknak Silye, akinél aztán a következő feladatunkra, a hétvégi, Újpest elleni összecsapásunkra is rákérdeztünk.

„Szeretném már erre a meccsünkre visszanyerni a százszázalékos formám, ehhez az elején fel kell tudjam venni a találkozó ritmusát. Tudom és érzem, hogy mindenki segíteni próbál, ebből táplálkozom. Csapatszinten, remélem, visszatérünk a győztes útra, hisz’ két nyeretlen bajnoki van mögöttünk. Jól jött a válogatott szünet, mivel a sérültek listája is igen hosszú volt. Próbáltuk rendezni a sorokat, bízom benne, hogy újfent a ránk jellemző, domináns játékkal rukkolunk majd elő. Itthon kell tartani a három pontot” - tekintett előre balszélsőnk.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

0a

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 32 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 32 45
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
32. forduló erdeményei
  -   05.03 13:30
  -   05.03 16:00
  -   05.02 13:00
  -   05.02 16:00
  -   05.02 19:15
  -   1:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök