hara250jozso.jpg

Haraszti 250

2024. ápr. 05.  -  NB I.
Támadónk elmondta, annál boldogabb, minél többet futballozhat.

Banner Magy2

Ahogy azt szurkolóink közösségi oldalainkon már láthatták, Haraszti Zsolt március közepén, az OTP Bank Liga huszonötödik fordulójában, a DVTK elleni találkozónkon jubilált. Saját nevelésű játékosunk 250. alkalommal lépett pályára a honi labdarúgás legmagasabb bajnoki szintjén. Az igazán példaértékű számhoz pedig - ahogy azt már megszokhattuk - díszes emlékplakett is jár klubvezetésünktől.

„Nem nagyon tudtam ennyire pontosan, mennyinél is járhatok, Jozsó bá’ szólt. Gyorsan eljött, és hálás vagyok, hogy ennyinél tarthatok, mintsem azon töprengjek, lehetne több is. Minél többet edzhetek, minél többet tölthetek a pályán, annál boldogabb vagyok. Szeretnék és célom háromszáz fölé érni, aztán onnan meglátjuk majd, mennyit enged a testem” - így támadónk honlapunknak.

És ha már beszélgettünk, ikonunkkal kitértünk a kupasorozat és a bajokság célegyenesére is. „Ugyan egy kupaelődöntőben már nincsenek könnyű meccsek, viszont hazai pályán játszunk majd, így ki kell harcolnunk a döntőt. A bajnokságban vissza kell hoznunk a kiegyensúlyozott, jó teljesítményünket. Az elmúlt hetek sok hiányzót hoztak, de mostanra nagyjából kiegyenesedtünk. Újra meg kell találnunk a stabilitásunk” - vélekedett a tizenhetedik NBI-es szezonját taposó Haraszti.

Hajrá, Zsozsó! Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 18 35
2 Ferencvárosi TC 18 34
3 PAKSI FC 18 33
4 DVSC 18 31
5 Puskás Akadémia FC 18 28
6 Kisvárda Master Good 18 27
7 ZTE FC 18 24
8 Újpest FC 18 22
9 MTK Budapest 18 21
10 DVTK 18 18
11 Nyíregyháza 18 14
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 18 11
18. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   0:1
  -   2:1
  -   1:1
  -   2:0
  -   0:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök