Két csapatunk is legyőzte a Budaörsöt
U19: Kiemelt, 16. forduló: PAKSI FC - DVSC 1 - 2 (1 - 0)
Kezdők: Wiesner, László, Perger, Palóka, Köllő, Ignácz, Répási, Kiss, Binder, Máté, Holka
Cserék: Ulbert, Szauer, Gáspár, Marosi
Gólunkat Palóka 44’ szerezte.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U17: Kiemelt, 16. forduló: MTK Budapest - PAKSI FC 3 - 1 (0 - 1)
Kezdők: Wiesner, Kovács, Éger, Marcsa, Galambos, Juhász, Dörömböző, Turi, Perczel, Verbulecz, Surman
Cserék: Jáksó, Soós, Huber, Ulbert
Gólunkat Verbulecz 43’ szerezte.
„Az első félidőben szervezetten és jól játszott a csapat. A védőzónánkból jól építkeztünk, azonban az ellenfél térfelén több indokolatlan labdavesztésünk is volt. Az átmeneteket jól oldottuk meg, és megérdemelten jutottunk előnyhöz az első játékrészben. A második félidőben több fordulópontja is volt a mérkőzésnek. Az első tizenöt-húsz percben örülhettünk, hogy meccsben maradtunk, az azt követő időszakban viszont két-három nagy lehetőségünk is volt, hogy megnyerjük a találkozót. Végül az akadémiai csapat az utolsó percekben szerzett gólokkal a maga javára fordította az eredményt. A mérkőzés nagy részében a csapat jó teljesítményt nyújtott, és egyénileg is voltak kiváló teljesítmények. Tavaly november közepe óta a bajnoki és a felkészülési mérkőzéseket tekintve tizenöt mérkőzésen keresztül tudtunk veretlenek maradni. Remélem, hogy a hátralévő összecsapásokon egyénileg és csapatjátékban is tovább tudunk fejlődni” - fogalmazott Wiesner József edzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U16: Alap, 16. forduló: Szeged-Csanád Grosics A. - PAKSI FC 1 - 1 (0 - 0)
Kezdők: Grausza, Orbán-Zaják, Burányi, Szurma M., Rauf, Farkas, Bagó, Biszak, Somogyi, Jankó, Csoknyai
Cserék: Nagy, Virág, Farsang
Gólunkat Jankó 52’ szerezte.
„Nem jó előjelekkel vártuk a rangadót, egész héten kevesen voltunk, sokan bajlódnak sérüléssel, és betegségek is hátráltatták a heti felkészülést. Először egy hatossal terveztünk játszani, de a hazaiak könnyen átjöttek a középpályánkon, ezért kisebb személyi változtatásokkal próbáltuk stabilizálni a védekezésünket, ami sikerült is. Az ellenfelünk az első félidőben minimális labdabirtoklási fölényben játszott, de igazi átütőerő nem volt bennük, egy kapufáig jutottak. A mindösszesen két mezőny cserejátékosból egyet már az első félidőben elhasználtunk, mert nem tetszett az alkalmi centerünk minősége és hozzáállása sem. Szünetben cseréltünk még egyet, a második félidőben már veszélyesebbek voltunk az ellenfél kapujára. Egy jól eltalált lövésből vezetést is szereztünk, de ellenfelünk egy kontratámadás után hamar egalizált. Próbálkoztunk tovább, volt is nagy lehetőségünk, de a minőség hiányzott a játékunkból. Volt több szituáció is, amikor az ellenfél rendezetlenségét nem tudtuk kihasználni egy labdaszerzés után, pedig ezeket sokat gyakoroljuk. Az ellenfelünknek is volt nagy gólhelyzete, de kapusunk nagy bravúrral hárított. Hiányérzetem a tekintetben van, hogy nagyobb magabiztosságot felvonultatva nyerhettünk volna. Nem éreztem azt a mentálist plusz töltetet, ami az ilyen meccseken kell, hiányzott belőlünk a csibészség és keveset kommunikáltunk. Nem volt igazi vezér a pályán, aki ráérzett volna arra, hogy nyerhető a mérkőzés. Egymás közti, pályán belüli pozitív, az ellenfelet nyomás alatt tartó gondolatokkal is közelebb lettünk volna a sikerhez. Összességében úgy gondolom, a nehézségeink ellenére a helyén volt a szívünk, sokat dolgoztak a srácok, de egy pontnál többet ma nem érdemeltünk. Ez azonban egy fontos pont, ami a végelszámolásnál még sokat érhet. Nagyon remélem, hogy a hiányzóink közül a következő fordulóban már többen állnak majd a csapat rendelkezésére” - nyilatkozta Köllő Roland vezetőedzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U15: Alap, 16. forduló: Gödöllői SK - PAKSI FC 1 - 1 (1 - 1)
Kezdők: Szabó, Szoó, Stier, Osztermájer, Szurma Z., Péter, Köllő, Steiner, Kovács, Nemes, Csende
Cserék: Rostás, Száraz, Vargyas, Kákai
Gólunkat Steiner 6’ szerezte.
„A gyors gólváltás után a játékot a nagyon erős fizikai fölénnyel rendelkező Gödöllő irányította. Akaratukat teljesen ránkerőltették. Sok szögletet rúgtak, amiket hárítani tudtunk. Igazi helyzetük nem volt. Sajnos a középpályán és a támadóharmadban nem tudtuk megtartani a labdákat, a játék minőségében keveset nyújtottunk. A hiányzók tekintetében, valamint a játék képe alapján ajándék pontot szereztünk” - értékelt vezetőedzőnk, Osztermájer Gábor.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U14: Alap Nyugat, 19. forduló: PAKSI FC - III.Ker.TVE 0 - 2 (0 - 1)
Kezdők: Viló, Fekete, Fodor, Görgics, Földi, Genzler, Mayer, Tóth, Rakó, Hamvas, Démuth
Cserék: Nagy, Szauer, Markóci, Weisz, Demeter
„Ezúttal sajnos nem tudtunk bravúrt hozni. Ellenfelünk magabiztosan birtokolta a labdát, az első félidőben szinte ki sem tudtunk jönni a kapunktól, ugyanakkor igazi lehetőséget nem tudtak teremteni maguknak. Egy potyagól után szereztek vezetést. A második játékrészben feljavultunk, de sajnos ez helyzetekben nem mutatkozott meg. A fiúk talán nem hittek benne, hogy pontot tudunk hazahozni. Összességében a jobb csapat nyert, gratulálok nekik” - fogalmazott Báló Tamás edzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U13: Dél-Nyugat, 20. forduló: PAKSI FC - Budaörs 5 - 1 (0 - 0)
Kezdők: Sági, Kozma, Németh, György, Herman, Szabó B., Tamási, Nemere, Kovács
Cserék: Fábián, Kutasi, Szabó Zs., Badó
Góljainkat Szabó B. 18’, 38’, 61’, Tamási 19’, Kutasi 49’ szerezték.
„Nagyon örülök, hogy a múlt héten és ezúttal is betaláltak a csatáraink, valamint, hogy a támadójátékunk is feljavult. A védelem összeállt, lassan visszatérnek a sérültek is. Sok helyzetet alakítottunk ki, rúgtunk belőle öt gólt, és magabiztos győzelmet aratunk” - így Mácsik Attila edzőnk.
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.
U12: Dél-Nyugat, 20. forduló: PAKSI FC - Budaörs 4 - 1 (0 - 0)
Kezdők: Varnyú, Görbe, Vesza, Domján, Rafael, Böde, Kern, Bognár, Orova
Cserék: Csata, Erős, Kerekes, Csata, Steigervald
Góljainkat Domján 2’, 6’, Böde 4’, 12’ szerezték.
„Az egész szezon eddigi legjobb kezdését, valamint első húsz percét produkálta a csapat. A játék minden fázisában jó dolgokat csináltunk, és a tizenkettedik percre kialakult egy négygólos különbség. A hátralévő időben kiegyenlítetté vált a mérkőzés, mezőnyben zajlott a játék. Voltak lehetőségei az ellenfélnek is, de úgy éreztem, hogy kontrolláljuk a mérkőzést. A későbbiekben még sikerült több helyzetet is kidolgozni, de a kapu előtt rossz döntéseket hoztunk. Amiben talán kicsit hiányérzetem van, hogy az első húsz perc jó teljesítményét nem tudtuk még jobban kitolni. Összességében azonban elégedett voltam a játékosok teljesítményével” - fogalmazott Váli Roland.
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Puskás Akadémia FC | 14 | 29 | |
2 | Ferencvárosi TC | 13 | 28 | |
3 | DVTK | 15 | 26 | |
4 | PAKSI FC | 14 | 24 | |
5 | MTK Budapest | 14 | 23 | |
6 | Újpest FC | 15 | 23 | |
7 | Fehérvár FC | 15 | 18 | |
8 | Nyíregyháza | 15 | 18 | |
9 | ETO FC Győr | 14 | 15 | |
10 | ZTE FC | 14 | 13 | |
11 | DVSC | 14 | 10 | |
12 | Kecskeméti TE | 15 | 9 |