
Kinyik a csapat egyensúlyában látja a sikerek titkát
Remek szezon van mögöttünk, melyben sokan a Te teljesítményed külön is kiemelték. Miben látod a sikereket?
Úgy gondolom, sikerült megtalálni azt a fajta egyensúlyt a csapatban, hogy nem csak a gólszerzés a fontos, hanem a védekezés is. Sok olyan találkozónk volt, ahol nem kaptunk gólt. Szappanos Péter érkezése a kapunkba magabiztos hátteret adott, ami szerintem mindenki teljesítményére kihatott.
Mikor elkezdtük nyerni a mérkőzéseket, olyan magabiztosságunk lett, hogy mindenki ellen azt éreztük, a mérkőzés végén nem lehet más, csak győzelem. Persze voltak helyzetek, mikor a szerencse is mellénk állt, de azért is tenni kell.
A bajnokoságban és a kupasorozatban is mindösszesen egy-egy mérkőzést hagytál ki, minden más esetben végig a pályán voltál. Hogy látod, miben volt más az idei szezonod, mint az előző?
Korábban kevésszer volt olyan, hogy rendre ugyanaz a védelem, vagy belső védők játszottak volna. Elég sokszor forogtunk kiállítás, sérülés vagy egyéb okokból, idén azonban nagyrészt állandóság volt ebben a csapatrészben is, ahol így ki tudtuk egymást egészíteni.
Hogy élted meg a kupamenetelésünket?
Úgy gondolom, végig jól játszottunk, és azzal, hogy a fináléban a Fradit tudtuk legyőzni, mindezt rekord nézőszám mellett, kerek egésszé tettük a sorozatunkat. Olyan élménnyel gazdagodtunk, amit jó lenne minden szezonban átélni.
Nehéz volt három nappal később a bajnoki ezüstért pályára lépni?
Előtte persze fáradt volt az ember, de amint pályára léptünk és elkezdődött a mérkőzés, mindenki át tudta állítani a fejét. Megvoltak a lehetőségeink, előbb is le tudtuk volna zárni a találkozót, és akkor nyugodtabb lett volna. Meglett és az a lényeg.
Mit vársz a következő szezontól egyénileg és csapatszinten?
Szeretnék minimum ugyanennyit a pályán lenni és segíteni a csapaton, mint idén. Csapatként először legyen meg a bennmaradás, ne kelljen hátrafelé nézegetni, ha ez megvan, ismét nagyobb célokat tűzhetünk magunk elé. A dobogó véleményem szerint megint a stabiltáson fog múlni, aki kiegyensúlyozott szezont fut, az fog odaérni. Reméljük, mi!
El-selejtező mérkőzésekkel indul majd az évad. Milyen párharcokra számítasz?
Sok múlik majd a sorsoláson, milyen csapatot kapunk, mennyit kell utaznunk... Abban biztos vagyok, hogy a lehetőségeinkhez mérten a legjobban felkészülünk ezekre a találkozókra is, és meglátjuk, mit tudunk kihozni belőle.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 19 | 38 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 19 | 36 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 19 | 31 |
4 | ![]() | DVTK | 19 | 31 |
5 | ![]() | MTK Budapest | 19 | 30 |
6 | ![]() | Újpest FC | 19 | 28 |
7 | ![]() | Fehérvár FC | 19 | 24 |
8 | ![]() | ETO FC Győr | 19 | 22 |
9 | ![]() | ZTE FC | 19 | 20 |
10 | ![]() | DVSC | 19 | 19 |
11 | ![]() | Nyíregyháza | 19 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 19 | 15 |