elsors1.jpg

El-selejtezős ellenfelünk: FC Corvinul Hunedoara

2024. jún. 18.  -  Európa-liga
Megtartották az első kör sorsolását.

Kupgybann2

Kupagyőzelmünk révén 2011 után idén ismét kiléphetünk a nemzetközi porondra, mégpedig újfent az Európa-ligában mérethetjük meg magunk, ahol tizenhárom éve három kört mentünk, és abban az évben mi jutottunk a legtovább a magyar csapatok közül.

Korábban írtunk már róla, a BL-döntő is befolyással bírt az európai selejtezőinkre, hiszen, ha a Borussia Dortmund nyerte volna a legrangosabb kupasorozatot, csak a második körben kellett volna csatlakoznunk. A Real Madrid sikere azonban azt eredményezte, már az első körben részt kell vennünk, viszont papíron kiemelt csapatként tehetjük ezt.

Az UEFA rendszerint és hosszú ideje már a svájci székhelyén, Nyonban tartja a sorsolásokat. Június 18-án pedig kiderült, az első körben a romániai FC Corvinul Hunedoara lesz az ellenfelünk.

Az első mérkőzés július 11-én Pakson kerül megrendezésre, míg a visszavágóra július 18-án kerül sor. A párharccal kapcsolatos részletekkel hamarosan bővebben is jelentkezünk majd.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök