Tóth: Komoly terhelést kapunk!
Javában zajlik NBI-es csapatunk felkészülése, és már az első edzőmérkőzésen is túl vannak Tóth Barnáék. Majd’ két méteres csatárunkat az első hétről, valamint a 4-1-re megnyert, Budaörs elleni felkészülési találkozónkról kérdeztünk.
„Murphy törvénye szerint, amint megkezdtük az edzésmunkát, bőven harminc fok felett az időjárás, tűző napsütéssel…” - kezdte Tóth, majd hozzátette, ennek ellenére nem lehet gond, hiszen senkinek sem ez az első alapozása, ahol meleg van. „Minden rendben van, komoly terhelést kapunk sok játékkal. Úgy gondolom, az egész csapat kiválóan, motiváltan jött vissza a szünetről. Mindenki pozitív, élvezzük, hogy újra együtt lehetünk, az El-selejtező mérkőzéseink pedig plusz témákat szolgáltatnak. Persze már szóba került a Corvinul, igyekszünk minél jobban megismerni Őket, de egyelőre még a fókusz magunkon van. Ami a Budaörs elleni találkozónkat illeti, a célját elérte. Mindenki megkapta a szükséges terhelést, nyilván játékban nem most voltunk a legfrissebbek” - fogalmazott csatárunk.
A hét első felében folytatódnak a paksi edzések, majd csütörtökön Telkiben az FK Jedinstvo ellen játsszuk második edzőmérkőzésünket, szombaton irány a szlovéniai Catez, ahol egy héten át edzőtáborozunk, vasárnap a Hebar FC ellen lépünk pályára.
Hajrá, Paks! A magyar csapat.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Ferencvárosi TC | 7 | 18 | |
2 | Puskás Akadémia FC | 8 | 18 | |
3 | PAKSI FC | 8 | 16 | |
4 | MTK Budapest | 8 | 15 | |
5 | DVTK | 9 | 15 | |
6 | Újpest FC | 9 | 14 | |
7 | Nyíregyháza | 9 | 10 | |
8 | Fehérvár FC | 9 | 9 | |
9 | ETO FC Győr | 8 | 8 | |
10 | DVSC | 8 | 7 | |
11 | ZTE FC | 8 | 7 | |
12 | Kecskeméti TE | 9 | 5 |