szlovjelent24nyar.jpg

Vécsei: jól kezdtük a tábort

2024. júl. 02.  -  NB I.
Tizenkétszeres válogatottunk adott helyzetjelentést a táborból.

Kupgybann3aaa

Első számú csapatunk június 29-én utazott el a szlovéniai Catezbe, hogy a lehető legjobban felkészüljön az új szezonra, melyet rögtön egy Európa-liga-selejtező párharccal indítunk majd a román Corvinul ellen. A táborban már több edzés, valamint egy 6-1-re megnyert felkészülési mérkőzés is a srácok mögött van, így Vécsei Bálintot kértük helyzetjelentésre.

Már a felkészülés első napjától kezdve kiváló a hangulatunk, így most itt, a táborban is minden a legnagyobb rendben. A hotelben és a pályán is minden adott ahhoz, hogy elvégezzük azt a munkát, ami ilyenkor esedékes. Az első szlovéniai edzőmérkőzésünkön sok helyzetet harcoltunk, alakítottunk ki, úgy érzem, maximálisan megérdemelt volt a hat gólunk. A felkészülés ezen szakaszában jól játszottunk, akár nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna, jól kezdtük a tábort. A legfontosabb most a meccsterhelés megszerzése, hiszen hamarosan már El-selejtezőt vívunk. Mindenkinek azonos erőnléti állapotba kell kerülnie, ezen dolgozunk, a csütörtöki és a szombati barátságos találkozóink lesznek a komolyabb megmérettetéseink a Corvinul elleni tétmérkőzésünk előtt. Úgy érzem, jól állunk, megvan az a terhelés, ami ilyenkor szükséges, 11-ére pedig frissnek kell lennünk. Ami engem illet, örülök, hogy ezúttal már a csapattal kezdhettem a munkát, jól érzem magam, figyelek a regenerálódásra, ami ekkora terhelésnél a legfontosabb. Még az otthoni, Budaörs elleni edzőmérkőzésünkön ráestem az oldalamra, amiatt ki kellett hagynom pár edzést, de semmi komoly, készülök, és a lehető legjobb állapotban szeretnék lenni az első éles meccsünkre - nyilatkozott honlapunknak technikás játékosunk.

A tábor július 6-ig tart, öt nappal később pedig már a El-selejtezős ellenfelünket fogadjuk Pakson az összecsapás első felvonásában.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 DVSC 12 22
2 PAKSI FC 12 21
3 Kisvárda Master Good 11 20
4 Ferencvárosi TC 11 19
5 Puskás Akadémia FC 12 18
6 MTK Budapest 12 17
7 ETO FC Győr 11 17
8 Újpest FC 12 13
9 DVTK 12 11
10 Kolorcity Kazincbarcika SC 11 10
11 ZTE FC 12 10
12 Nyíregyháza 12 10
12. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   0:0
  -   1:3
  -   4:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök