Corvinul_PaksiFCAI6I15551807_.jpg

Könyves a Vasasban folytatja

2024. júl. 23.  -  Klub
Tavalyi házi gólkirályunk most biztosan eligazolt.

Kupgybann2

Ahogy azt a felkészülési időszak közepén megírtuk, pár nap távollét után Könyves Norbert úgy tért vissza klubunkhoz, ha az átigazolási időszak végéig számára megfelelő ajánlat érkezik, távozhat. Az ajánlat megérkezett, a rutinos csatár a másodosztályban, a Vasasnál folytatja pályafutását.

„Nagyon köszönöm a Pakson eltöltött időt, jó volt itt lenni. Köszönöm azt a sok támogatást, amit a szurkolóktól kaptam, úgy érzem, igazán megszerettek. Felemelő volt hallani a rólam írt dalt, igazán otthon éreztem magam. A kupagyőzelemmel és a bajnoki ezüstéremmel karrierem csúcsát értem el a klubbal. Hálásan köszönöm a csapat, a szakmai stáb és a klubvezetők hozzáállását, kevés hely van, ahol ilyen példaértékűen bánnak a játékosokkal. Minden tiszteletem a PAKSI FC-é. Nagyon nehéz ilyenkor mit mondani, jó szájízzel, de nagyon nehezen hagyom el a csapatot, sajnos ilyen a sport. Szerettem volna közelebb kerülni a Debrecenben élő családomhoz” - fogalmazta meg nehéz szívvel búcsúját a harmincöt éves, kétszázkilencvenkilenc NBI-es mérkőzésnél járó Könyves.

Minden jót, Könyvi! Köszönjük!

Corvinul PaksiFCAI6I14981807

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök