A ciprusiak szerint előnyt szerezhettünk az első fordulóból
Juan Ferrando, az AEK Larnaca vezetőedzője: Számunkra egy nagyon fontos mérkőzés lesz a csütörtöki. Európában minden összecsapás nehéz, így biztos, végig fókuszálnunk kell. A lehető legjobb eredményt szeretnénk elérni. Felkészültek és magabiztosak vagyunk, a felkészülés során jól dolgoztak a srácok. Hogy önbizalmunk tovább erősödjön, minél több éles meccset kell játszanunk, amihez ez a párharc is segítség lesz. Tisztában vagyunk vele, hogy minket tartanak a párharc esélyesének, így a legjobb tudásunk szerint próbálunk megfelelni az elvárásoknak. Nem foglalkoztat különösebben, hogy ez lesz az első nemzetközi mérkőzésem, és hogy az elődöm a legjobb tizenhat közé vezette a csapatot, az a múlt, engem most csak a csütörtöki nap érdekel. Klubunk hatalmas múlttal rendelkezik, de engem ezúttal csak ez a párharc foglalkoztat. A tervünk megvan, mégpedig, hogy továbbjussunk a következő körbe.
Angel Garcia, az AEK Larnaca csapatkapitánya: Ahogy vezetőedzőnk is elmondta, egy kardinális mérkőzés elé nézünk, de a célunk egyértelmű. A Paks már túl van két nemzetközi összecsapáson, ami a szezon elején jelentős előnyt jelent. A felkészülésünk jól sikerült, így szeretnénk győztesen távozni, ugyanakkor tisztában vagyunk vele, a csata száznyolcvan percig tart. Rendben érzem a csapatot, nincs gondunk, előnyként éljük meg, hogy a második mérkőzést otthon vívjuk majd. Fontos, hogy folytassuk a hagyományokat, miszerint kilenc éve mindig győztes mérkőzéssel kezdtük az európai szereplésünket.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Puskás Akadémia FC | 17 | 35 | |
2 | Ferencvárosi TC | 16 | 34 | |
3 | DVTK | 17 | 30 | |
4 | MTK Budapest | 17 | 29 | |
5 | PAKSI FC | 17 | 27 | |
6 | Újpest FC | 17 | 27 | |
7 | Fehérvár FC | 17 | 21 | |
8 | Nyíregyháza | 17 | 18 | |
9 | ETO FC Győr | 17 | 18 | |
10 | ZTE FC | 16 | 16 | |
11 | DVSC | 17 | 13 | |
12 | Kecskeméti TE | 17 | 11 |