dvtk24marclive2.jpg

Harmincnyolcadszor a DVTK ellen

2024. júl. 27.  -  NB I.
Indul az új szezon!

Kupgybann1

A 2024/25-ös OTP Bank Liga első fordulójában Diósgyőrre látogatunk. A mérkőzés vasárnap 18:50-kor veszi kezdetét, jegyinformációk ITT.

Az egymás elleni összevetésben nálunk az előny: a mi oldalunkról vizsgálva eddig tizenhat győzelem, kilenc döntetlen és tizenkettő vereség született. A gólkülönbség 55-43 ide, ez egy meccsre átlagban 2.6 találatot eredményez. A DVTK-val szemben egyébként legutóbb egy hatmeccses veretlenségi szériánk szakadt meg Diósgyőrben, melyben öt győzelem mellett egy döntetlen született. Kettő siker a piros-fehérek otthonában és három városunkban. Az egymás elleni összecsapásaink során volt azonban egy ennél hosszabb veretlen etapunk is, 2014 áprilisa és 2016 novembere között öt győzelmet és két döntetlent könyvelhettünk el vasárnapi vendéglátónkkal szemben. Legutóbb, 2024. március 16-án azonban nekünk kellett gratulálni, ugyan már a második percben előnybe kerültünk a DVTK-stadionban, végül fordítani tudtak a hazaiak...

A mostani összecsapásunk lesz a huszonegyedik, amit Diósgyőrben rendeznek, eddig hétszer mindhárom pontot elhoztuk, és nyolcszor maradtunk egységek nélkül, valamint ötször döntetlennel végeztünk. Legnagyobb arányban 2014 áprilisában nyertünk a piros-fehér stadionban, akkor 4-0 lett ide, 2017 szeptemberében és 2021 áprilisában is négyet rúgtunk, ám akkor kettőt és egyet kaptunk is mellette.

Az előző szezonban az első randevúnkra augusztus középen került sor Diósgyőrben. Negyedóra elteltével Edomwonyi Bright szerzett vezetést a hazaiaknak, majd félórányi játék után Könyves Norbert egalizált. A második játékrészben nem esett több gól, így egy ponttal tértünk haza. A paksi visszavágón aztán nem hagytunk esélyt a DVTK-nak, újra négyet hintettünk, amire egy szépítő vendégtalálat jutott. Gólszerzőink Könyves NorbertMezei SzabolcsSzabó János és Hahn János volt.






Aktuális ellenfelünk a 2020/21-es kiírást követően búcsúzni kényszerült az első osztálytól, ahová két évad után tért vissza.

Az ominózus szezonban 3/3-as, hibátlan mutatót produkáltunk a miskolciakkal szemben. A trilógiánkat Diósgyőrben kezdtük, akkor Windecker József szerzett vezetést, de a sikerhez a hosszabbítás utolsó perceiben Szakály Dénes nagyszerű találata is kellett. A paksi visszavágó első játékrészében kétgólos előnyre tettünk szert, Papp Kristóf találatával és Grozav Gheorghe öngóljával. Ellenfelünk Ivanovski Mirko révén csak szépíteni tudott a hármas sípszóig, így újra a mi oldalunkon lett elkönyvelve a három pont. A harmadik randevút szintén a DVTK otthonában rendezték, ahol negyed órát követően már kétgólos előnyünk volt, Hahn János duplázott gyorsan. A második játékrész derekán Sajbán Máté növelte tovább az előnyünket, majd a hazaiaktól Molnár Gábor szépített négy perccel a találkozó vége előtt. A 4-1-es végeredményt Szakály Dénes állította be a nyolcvanhetedik minutumban.  







Anno:


Csapatunk 2006. szeptember 16-án találkozott először a piros-fehér csapattal. Az otthonunkban rendezett premiert 2-1-re behúztuk. Báló Tamás a tizenkettedik percben egalizálta Simon Attila korai vendéggólját, majd Belényesi Miklós még az első félidőben a javunkra fordította a párharcot. A fél évvel későbbi visszavágón a Diósgyőr lemásolta az első meccs eredményét, hisz’ szintén 2-1-gyel tartotta otthon a három pontot.

A következő szezonban egy 2-2-es és egy 3-3-as végeredmény alakult ki. Itthon 0-2-ről álltunk fel: Simon Attila és Sipeki István találataira tőlünk Tököli Attila és Kiss Tamás válaszolt, utóbbi az összecsapás utolsó percében. A DVTK stadionjában Böde Dániel és Tököli Attila révén mi szereztünk megnyugtatónak tűnő előnyt a szünetig. A fordulót követően Simon Attila tizenhárom perc alatt egyenlített. A hatvankilencedik percben Tököli Attila ismét vezetést szerzett számunkra, bízva benne, hogy ez már kitart a végéig, ám nyolc perccel a hármas sípszó előtt Simon Attila büntetőt értékesítve egalizált.

A 2008/09-es évadban az egymás elleni versengés 1-1-gyel indult Pakson. A végeredmény már az első játékrészben kialakult. Tököli Attila góljára Kamber Dorde válaszolt. A visszavágó 1-0-val lett a Diósgyőré.

2009/10: A piros-fehér stadionból egy pontot hoztunk haza egy gól nélküli találkozót követően. Itthon azonban Lisztes Krisztián révén nem adtuk ki a kezünk közül a három egységet.

A 2011/12-es szezonban, a saját szemszögünkből szintén egy pontosztozkodás és egy győzelem született. A paksi 1-1 Montvai Tibor büntetője és Budovinszky Krisztián találata után alakult ki. Érdekesség, hogy mindkét gólt egy, az ellenféltől történő kiállítás előzte meg. A DVTK otthonában Éger László és Hrepka Ádám sikerére a hazaiaktól csak Seyi I. ’Imam tudott reagálni. 1-2- lett ide.

2012/13: Mindkét randevúnk során az aktuális házigazda nyert 1-0-ra. Városunkban Tököli Attila volt eredményes.



A következő évadban a DVTK 0-2-vel vitte el a három pontot a Fehérvári úti pályánkról, amiért a visszavágón 0-4-gyel büntettünk. Gólszerzőink: Szabó János, Bartha László, Simon Attila (büntetőből) és Könyves Norbert. Ezzel a sikerünkkel egy két és fél éven át tartó veretlenségi periódust indítottunk el. Ebben a szakaszban az egymás ellen játszott hét meccsből ötöt nyertünk két döntetlen mellett.




2014. október 22-én Bacsa Patrik gólja miatt elsőként vendégeink örülhettek, de az utolsó öt perc három paksi gólt is hozott. Gévay Zsolt és Bartha László talált a kapuba a lefújás előtt, utóbbi kétszer is eredményes tudott lenni, így 3-1-et mutatott az eredményjelző a meccs végeztével. Diósgyőrben ismét a DVTK szerzett előnyt, Griffiths Georges volt eredményes a második játékrész derekán, de a lefújás előtt érkezett Könyves Norbert, és a javunkra billentette az összecsapást.






A 2015/16-os szezonban két 1-1-gyel jött a két döntetlen. Idehaza Hahn János gólját Nikházi Márk egalizálta. A piros-fehér stadionban sokáig úgy nézett ki, hogy Balázs Zsolt találata elég lesz a három pont megszerzéséhez, de három perccel a lefújás előtt Griffiths Georges juttatta a játékszert a kapunkba, pontosztozkodásra ítélve ezzel a csapatokat. A harmadik meccsen (ekkor már három fordulót rendeztek egy bajnoki szezonban) Bartha Lászlónak köszönhetően csapatunk vonulhatott nyugodtabban az öltözőbe. A második játékrészben, húsz perccel az összecsapás vége előtt Erdős József játékvezető kiállította Bertus Lajost, így megfogyatkoztunk a hajrára. A kínálkozó lehetőséggel a hazaiak nem tudtak élni, sőt, a hosszabbításban Kecskés Tamás is betalált. 0-2-val hoztuk haza a pontokat.




A következő évad is jól indult számunkra, hiszen itthon Nikházi Márk góljára Bartha László és Bertus Lajos találatával tudtunk válaszolni. 2-1 lett a vége ide. Sikersorozatunkat 2016. november 26-án, egy diósgyőri 2-0-val állította mag szombati ellenfelünk, majd fél évvel később, otthonunkban 1-0-ra tudtak nyerni a piros-fehérek.




A 2017/18-as idényben, ami a párosítást illeti, Diósgyőr - Paks - Diósgyőr volt a menetrend. Az első egymás elleni összecsapásunk alakalmával hat gól is esett. Tőlünk Bartha László, Bertus Lajos, Daru Bence és Kulcsár Dávid volt eredményes, míg a hazaiaktól Ugrai Roland és Ioannidis Nikolaos tudott csak gólt szerezni, a vége: 2-4 lett ide. Idehaza Szakály Dénes és Haraszti Zsolt juttatta a játékszert a kapuba, a túloldalról Szarka Ákos, 2-1-es végeredményt követően gyarapodtunk három ponttal. A harmadik párharcot 2-0-val vitte a DVTK.




PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök