PaksiFC_UjpestFCBC1I79230408.jpg

Eltört Skribek talpcsontja

2024. aug. 05.  -  NB I.
Támadónk tartalékcsapatunk mérkőzésén sérült meg.

Banner Magy1

NBIII-as együttesünk szombaton, az első fordulóban az MTK II-t fogadta. Kindl István gárdája győzelemmel rajtolt, hisz’ 3-1-re legyőzte a budapesti kék-fehéreket. A kiváló eredményen felül sajnos azonban egy rossz hírrel is szolgált a találkozó. Az NBI-es keretünkből lejátszó Skribek Alen fél óra elteltével, egy rossz földre érkezést követően bal talpcsonttörést szenvedett.

„Egy bedobásra ugrottam fel, visszabelsőztem, és mikor talajt fogtam, hallottam a reccsenést. Szinte rögtön gondoltam, hogy eltört. Még szombaton elmentem Szekszárdra, ahol megröntgenezték, majd be is gipszelték. Öt-hat hétig kell így lennem, de talán az utolsó hetekre már valami könnyített rögzítést kaphatok, aztán indulhat a rehabilitáció. Úgy mondják, nagyjából két hónap lehet a kihagyás” - így technikás támadónk honlapunknak.

Természetesen a következő hónapokban Alen rehabilitációját is végigkövetjük majd, akinek ezúton is sok kitartást és mielőbbi felépülést kívánunk!

Skribt R1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök