nb33b.jpg

NBIII-as rajt: 3/3

2024. aug. 17.  -  NB III.
Fiatal csapatunk lenyűgöző teljesítménnyel indította a 2024/2025-ös szezont.

Banner Pse

Az MTK-t itthon, a Gárdonyt idegenben, a Bonyhádot szintén Pakson vertük, ugyanakkor - még mielőtt részletesebben kitérnénk arra, tartalékcsapatunk hogyan rúgta be az új idény ajtaját - beszélgetésünket vezetőedzőnkkel, Kindl Istvánnal a felkészülési időszaktól indítottuk.  „Egy kiváló alapozáson vagyunk túl, heti kétszer napi kettőket edzettünk, a srácok pedig maximálisan partnerek voltak” - kezdte Kindl. „Szinte hiányzás, kihagyás nélkül közel ötven edzés van mögöttünk a felkészülési időszakban, melyek mindegyike magas intenzitással folyt. Kijelenthető tehát, nagymértékben a fiúk hozzáállásának is köszönhető ez a remek rajt.”

Második számú csapatunk jól láthatóan évről évre fiatalodik, és tesszük mindezt úgy, hogy közben tekintélyünk egy cseppet sem csorbul a harmadosztályban. Ehhez viszont elengedhetetlen az a remek munka, ami klubunk utánpótlásbázisában immáron hosszú ideje jó irányba tart. Idén nyáron Wiesner József gárdájából léptek fel többen is a felnőttek közé. „Az U17-es csapatunkból felkerülő négy fiatal játékosunk nagyszerű alapokkal érkezett hozzánk, ami kiváló bizonyítéka az edzőkollégák munkájának. Éger Zsombor, Májik Gergő, Wiesner Tamás és Galambos János tehetségük mellett képzettségben is azonnal képesek voltak felvenni a felnőtt futball ritmusát” - emelte ki vezetőedzőnk. 

Nb33c

Az évadnyitót 3-1-gyel kezdtük, hazai pályán az MTK második számú csapatát győztük le, majd Gárdonyból 2-0-val hoztuk el mindhárom pontot, a múlt hétvégén pedig egy csillagos ötös meccsen 5-1-re vertük a Bonyhádot itthon. „Nem számítottam ilyen kezdetre, tartottam úgy a védekezésünktől, mint a támadójátékunktól. A srácok azonban rámcáfoltak. Az első mérkőzésen remek segítséget nyújtott Kocsis Bence és Gyurkits Gergő, akik tartást adtak a csapatnak. A második találkozónkat már csak fiatalokkal vívtuk, ennek ellenére akár nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna, hisz’ tizenegyest is hibáztunk. Ekkor még a védekezésben voltak problémáink, de a harmadik összecsapásunkon már ott is minden pontosan működött. Agresszívek voltunk, felvettük a kesztyűt a párharcoknál, így nagy arányban sikerült legyőznünk a Bonyhádot.”

Ide kívánkozik, és igencsak kiemelendő, a múlt hétvégén a felnőtt bajnokságok talán legfiatalabb átlagéletkorú csapata voltunk. A pályára lépett játékosok átlagosan 17,7 évesek voltak, tehát még az U19-es korosztályos bajnoksághoz is fiatalok, nem beszélve az NBIII-es mezőnyről.  

Kindl István a sikeres rajttal kapcsolatosan kiemelte, csapatunknál tavasszal kialakult egy négy-öt játékosból álló kiváló mag. Győrfi Milán, Lapu Andor, Máté Csaba és Pupp Zétény összeszokottságára így már könnyebben építhettünk, és hozzájuk csatlakoztak a már említett fiataljaink, akik az első lépésüket teljes mértékben kiérdemelték. 

A folytatásban a Dunaföldvár, a PMFC, a Főnix és a Ferencváros II. következik. Diskurzusunkat vezetőedzőnkkel ezzel a sorral zártuk. „Úgy gondolom, e hétvégén csak mi lehetünk saját magunk ellensége, aztán a Magyar Kupa fordulója miatt kimarad egy hétvége, majd a feljutást megcélzó Pécs érkezik. Ugyan az MTK-mérkőzésünk is kellően komoly volt, a PMFC ellen azonban még magasabb lehet a mérce” - zárta Kindl.

Hajrá, Paks! Hajrá, fiatalok!

Nb33a

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 6 18
2 Puskás Akadémia FC 8 18
3 PAKSI FC 7 13
4 MTK Budapest 7 12
5 DVTK 8 12
6 Újpest FC 8 11
7 Nyíregyháza 8 10
8 Fehérvár FC 9 9
9 ETO FC Győr 8 8
10 DVSC 8 7
11 ZTE FC 7 7
12 Kecskeméti TE 8 5
9. forduló erdeményei
  -   10.06 18:00
  -   10.06 15:30
  -   3:1
  -   10.05 17:00
  -   10.05 19:30
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök