A Szombathelyt és a Kaposvárt győztük le
U19: Kiemelt, 2. forduló: Illés Akadémia - PAKSI FC 4 - 1 (2 - 1)
Kezdők: Wiesner T., Kovács, Palóka, Marcsa, Soós, Wiesner B., Juhász, Turi, Köllő, Perczel, Kiss
Cserék: Ulbert, Gáspár, Jáksó, Tillman, Fekete, Rostás
Gólunkat Köllő 41’ szerezte.
„A mérkőzés nagy részében többet birtokoltuk a labdát a középső zónában, de az ellenfél védő zónájában nem tudtuk megbontani a hazai csapat védelmét. A labdavesztéseink után az akadémiai csapat gyorsan és jól oldotta meg az átmenetet, gyors játékosai révén állandó veszélyt jelentettek a kapunkra. A félidő végén sikerült szépíteni, amivel meccsben maradtunk. A második félidő első felében benne volt a játékban, hogy egyenlíteni tudunk, de egy újabb védelmi hiba után az ellenfelünk talált be. Ezután már türelmetlenül és sok technikai hibával játszottunk. Összességében a hazai csapat akarata érvényesült, szervezetten védekezett, gyors játékosaival az átmeneteket jól oldotta meg, és a rögzített szituációkban is jobban teljesített nálunk. Gratulálok ellenfelünknek a győzelemhez” - fogalmazott Wiesner József edzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U17: Alap, 2. forduló: ZTE FC - PAKSI FC 7 - 0 (4 - 0)
Kezdők: Grausza, Orbán-Zaják, Ézsiás, Karacs, Virág, Szurma Z., Rauf, Burányi, Farsang, Jankó, Bagó
Cserék: Nagy, Biszak, Szurma M., Kecskés, Tanos, Stefán
„Megsemmisítő vereséget szenvedtünk. A múlt heti hazai, Veszprém ellen elvesztett mérkőzés után kibeszéltük a dolgokat az öltözőben, és jól is edzettek a fiúk a héten. A bemelegítés során már egy-két játékos indiszponált volt, ez kihatással volt a mérkőzésre is. Bizonytalanul kezdtük a találkozót, az ellenfél teljes mértékben ránk erőltette az akaratát. Az első bekapott gól után volt egy nagyon komoly egyenlítési lehetőségünk, az ellentámadásból azonban gólt kaptunk, ettől teljesen összeesett a csapat. A középpályánk átjáróház volt, nem tudtunk ütközni, nem voltak labdaszerzések, megállító szabálytalanságok. Továbbra is várakozáson alul teljesítünk a játék minden elemében és mentálisan egyaránt. Elgondolkodtató, hogy visszaálljunk az új játékrendszerről a régire, egyelőre én is bizonytalan vagyok e tekintetben. A felkészülés alatt viszonylag jól működött a három belső védős játék, viszont most káosz van a fejekben. Nagyon gyorsan meg kell találjuk a problémánk fő okát, ellenkező esetben nem sok öröm vár ránk ősszel. Mélységesen csalódott vagyok, szenvedély, alázat, hit és pozitív mentalitás nélkül semmilyen eredményt nem fogunk elérni” - így vezetőedzőnk, Köllő Roland.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U16: Alap, 2. forduló: PAKSI FC - UTE 1 - 2 (0 - 0)
Kezdők: Szabó, Stier, Osztermájér, Puerschein, Buza, Csende, Sütő, Köllő, Vargyas, Steiner, Kovács
Cserék: Rostás, Klem, Száraz, Varga, Kákai, Péter, Kanyó
Gólunkat Kanyó 86’ szerezte.
„Kiegyenlített, jó iramú mérkőzésen a döntetlen igazságosabb lett volna. A mai napon elöl tompák voltunk, az akarattal és a hozzáállással ma sem volt gond” - értékelt vezetőedzőnk, Osztermájer Gábor.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U15: Regionális, Kiemelt - Nyugat, 2. forduló: PAKSI FC Szombathelyi Haladás VSE 4 - 2 (2 - 1)
Kezdők: Viló, Földi, Víz, Fábián, Mayer, Hamvas, Genzler, Csötönyi, Markóci, Kovács S., Kovács B.
Cserék: Moszbauer, Tóth, Gyarmati, Démuth, Demény, Nagy, Vajda
Góljainkat Genzler 3’, Kovács 7’, Demény 78’, Mayer 82’ szerezték.
„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, teljesen úgy alakult minden, ahogyan a múlt héten a Kaposvár ellen, így már a hetedik percben kétgólos előnyünk volt. Magasan védekeztünk, nem tudta az ellenfél kihozni a labdát, aminek köszönhetően sok lehetőségünk adódott. A Szombathely a félidő végén szépíteni tudott, azonban a második játékrészben végig mezőfölényben tudtunk játszani, uraltuk a mérkőzést, de a sok kihagyott ziccer következtében csak a lefújás előtt tudtuk bebiztosítani a kétgólos győzelmünket. Kiemelném az egész csapat teljesítményét, továbbá Mayer Máté extrát hozott. Gratulálok a csapatnak, hétről hétre sikerül szintet lépnünk” - fogalmazott Dr. Balogh István.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U14: Alap Nyugat, 2. forduló: PAKSI FC - Gyirmót SE Győr 3 - 3 (2 - 1)
Kezdők: Badó, Fekte, Görgics, Herman, György, Szabó, Kovács, Tamási, Sallai, Szabó, Németh
Cserék: Sági, Kutasi, Mráz, Nemere, Fazekas, Kozma
Góljainkat Herman 2’, Fekete 9’, Szabó 77’ szerezték.
„Nagyon csalódott vagyok, és nem az eredmény miatt. Az első félidei játékunk még helyenként jól nézett ki. Iszonyatosan sok helyzetet hagytunk ki, ami a félidő végén megbosszulta magát. Az a legrosszabb, hogy amint az ellenfél gólt szerzett, teljesen elbizonytalanodott a csapat. Azt a „félelmet”, amit akkor a gyerekeimen láttam, nem tudom hová tenni, és ezek után örülnünk kell a döntetlennek” - nyilatkozta Nagy István vezetőedzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U13: Dél-Nyugat, 2. forduló: PAKSI FC - Kaposvári Rákóczi BFLA 6 - 1 (0 - 0)
Kezdők: Varnyú, Kiss, Görbe, Vesza, Demény, Rafael, Böde, Bognár, Orova
Cserék: Kocsis, Erős
Góljainkat Kocsis 5’, Böde 16’, 51’, 64’, Orova 34’, Vesza 40’ szerezték.
„Jó érzésem volt a mérkőzéssel kapcsolatban, már a hétközi edzéseken is egy másfajta hozzáállást tapasztaltam a gyerekeknél. A találkozó előtt közösen megbeszéltük, hogy várhatóan egy hasonló képességű csapat ellen fogunk játszani, ezért nagyon fontos volt, hogy motiváltak legyünk, bátran játsszunk, folyamatosan kezdeményezzünk támadásban és védekezésben egyaránt. A vártnál talán még jobban játszottunk, jól működött a labdakihozatal, szép támadásokat vezettük. Ami azonban még jobban megörvendeztetett, hogy a védekezésünk kellően agresszív volt, kisegítettük egymást, labdavesztés után nagyon sok labdát tudtunk azonnal visszaszerezni. Dicséret jár minden játékosnak. Jót tett a csapat lelkének, önbizalmának ez a teljesítmény. Számomra pedig mindezek mellett jó volt viszontlátni azokat az elemeket, amelyeket az edzéseken gyakorlunk. Biztos vagyok benne, hogy hétről hétre folyamatosan tudunk majd lépegetni előrefelé” - így Völgyi Péter edzőnk.
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.
U12: Dél-Nyugat, 2. forduló: PAKSI FC - Kaposvári Rákóczi BFLA 4 - 1 (0 - 0)
Kezdők: Rudics, Szoó, Máriás, Erdődi, Szabó, Varga, Schmitzberger, Tomolik, Kertés
Cserék: Görgics, Dobszai, Tuba, Kontits
Góljainkat Schmitzberger 9’, Dobszai 20’, 45’, Kertész 58’ szerezték.
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Ferencvárosi TC | 7 | 18 | |
2 | Puskás Akadémia FC | 8 | 18 | |
3 | PAKSI FC | 8 | 16 | |
4 | MTK Budapest | 8 | 15 | |
5 | DVTK | 9 | 15 | |
6 | Újpest FC | 9 | 14 | |
7 | Nyíregyháza | 9 | 10 | |
8 | Fehérvár FC | 9 | 9 | |
9 | ETO FC Győr | 8 | 8 | |
10 | DVSC | 8 | 7 | |
11 | ZTE FC | 8 | 7 | |
12 | Kecskeméti TE | 9 | 5 |