19.jpg

Vas Gábor: egyre jobban vagyok

2024. szept. 18.  -  NB I.
Fiatal tehetségünk elmondta, már túltette magát a rövidre sikeredett első válogatott táborán.

Banner Magy2

Vas Gábort szövetségi kapitányunk augusztus 27-én hívta meg az idei első két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő A-válogatott keretébe. Játékosunknak sajnos azonban még az első találkozó előtt el kellett hagynia a tábort, miután minimális beszakadás keletkezett jobb combhajlítójában, melyről szeptember 5-én írtunk. Íme a legfrissebbek Vastól:

„Egyre jobban vagyok, és már a kinti, a csapat melletti munkát is elkezdhettem pár napja” - így huszonegyéves labdarúgónk helyzetjelentése. „Remélem, a jövő héten már újra a többiekkel edzhetek, meglátjuk, hogy reagál a lábam, olyan nyolcvanszázalékosra teszem jelenleg magam.”

Fiatal tehetségünk elmondta, a történtek ellenére célja, hogy Marco Rossi októberben is beválogassa. „Ami a válogatottságot illeti, nagyon rosszul éreztem magam, hogy idő előtt el kellett hagynom a tábort, hiszen nagyon nem az volt a célom, hogy három nap után hazatérjek. Úgy érzem, ezt a részét már sikerült feldolgoznom, és kifejezetten csak a következő feladatokra koncentrálok. Ha egyszer belekóstol az ember a válogatottságba, utána már mindig ott szeretne lenni, így vagyok ezzel természetesen én is” - fogalmazott Vas.

Hajrá, Vasi! Hajrá, Paks! A magyar csapat.

E03

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 29 59
2 Puskás Akadémia FC 29 56
3 PAKSI FC 29 52
4 ETO FC Győr 29 46
5 MTK Budapest 29 42
6 DVTK 29 40
7 Újpest FC 29 36
8 Fehérvár FC 29 31
9 Nyíregyháza 29 30
10 ZTE FC 29 30
11 DVSC 29 29
12 Kecskeméti TE 29 23
29. forduló erdeményei
  -   2:3
  -   0:0
  -   2:0
  -   3:1
  -   1:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök