PaksiFC_FTCAI6I14361830610.jpg

Windecker: Ha egyben vagyunk, bárkit képesek vagyunk megverni!

2024. okt. 07.  -  NB I.
Középpályásunk hosszú ideje tartó kiváló játékát rendre gólokkal koronázza meg. Beszélgetésünk alkalmával a jó ideje tartó paksi éveiről, gólérzékenységéről, remek helyezkedéseiről, valamint a nyári, európai menetelésünkről folytattunk diskurzust.

Banner Magy2

A csapatnak és talán neked is egy igazi hullámvasút volt a Fehérvár elleni mérkőzésünk…

Egyetértek, ahogy mondod, igazi hullámvasút volt. Soha nem jó érzés kihagyni egy tizenegyest, bár számomra ez volt az első. Egyébként az hagyja ki, aki odaáll, és nem feltétlenül a hiba a legnagyobb gond, sokkal inkább, ha utána nem próbálja kijavítani az ember. Igyekeztem gyorsan túltenni magam rajta, hisz’ volt még vissza bő negyven perc, próbáltam mielőbb javítani. Szerencsére sikerült korrigálnom, de azt előre nem gondoltam, hogy mindez az utolsó percben történik majd. Azt hittem, Zimonyi utolsó percben kihagyott helyzete lesz az utolsó lehetőségünk a győzelemre, hála Istennek nem így lett. A hosszabbítás legvégén egy igazán jó támadást vezettünk, Rolitól is kiváló labdát kaptam, majd külsővel tekertem a kapuba, nagyon boldog voltam a lefújást követően.

Lassan hat éve vagy egyhuzamban Pakson, kívülről úgy tűnik, remekül érzed magad. Belül milyen emócióid vannak?

Kifejezetten jól érzem magam a klubnál, úgy gondolom, jól megy a játék is, és sok gólt is szerzek. Ugyan fiatal korom óta stabilan NBI-es játékosnak mondhattam magam, de talán egy kicsit későn érő típus vagyok. Tényleg nagyszerűen érzem most magam a bőrömben, annak pedig külön örülök, hogy a statisztikáim is ezt mutatják.

Az előző kiírásban kilenc bajnoki gólig jutottál, amit további két találattal fejeltél meg a kupában. Mindeddig a legeredményesebb szezonod volt?

A gólszámaim és a csapat eredményessége szempontjából is mindenféleképpen. Minden szezont úgy kezdek, szeretnék eredményesebb lenni, mint az előzőben. Egyébként mindazok után, ami az előző évadban történt velünk, én idén is így kezdtem, még jobb szeretnék lenni.

Egyértelműen látszik! Hol van még a téli szünet, és az egy Konferencia-liga gólodon túl a bajnokságban már ötnél jársz…

Igen, akár eredményesebb lehetek, mint tavaly. Egy éve, az ünnepekkor hat gólnál jártam, most már ötnél. Egyébként kimondottan nem görcsölök rá, hiszen nem a gólszerzés az elsődleges feladatom, ugyanakkor nem tagadom, élvezem, hogy rendre a kapu elé keveredek. Eddig, ha az elmúlt évet nézzük, jó százalékban értékesítettem a lehetőségeimet, így jó lenne újabb rekordot felállítani. Még egyszer hangsúlyozom azonban, nem ez foglalkoztat, mindig csak a következő feladat, a következő mérkőzés jár a fejemben.

Vidi PaksiFCAI6I2227472909

Mégis azért vegyük át, minek köszönhető, hogy középpályásként ennyire eredményes tudsz lenni?

Más csapatoknál sok poszttársamnál látom, ha lehetősége lenne előre mozogni, nem vállalja be a többletfutást, ellenben én szeretem végigkísérni, bevállalni a támadásokat. Persze ez a csapattársaknak is nagyban köszönhető, ha például Papp Kristóf vagy Balogh Balázs játszik mögöttem, tudom, kisegítenek majd, úgymond nem ürítik ki a középpályát. Mindezeken túl általában jó beadások érkeznek a kapu elé, és ezek után pedig már csak rajtam múlik, élek-e a helyzettel vagy nem.

És meg is érkeztünk a sokat emlegetett csapategységhez, egymás kisegítéséhez, ami az igazán sikeres csapatok első ismérve…

Igen! Sokszor elmondtuk már, ha a csapat együtt van, jó a mentalitásunk, akkor bárkit meg tudunk verni, ugyanakkor ennek a visszája is igaz, ha egy kicsit is elkényelmesedünk, bárkitől ki is tudunk kapni. Minden eredményt, legyen az győzelem vagy vereség, a helyén kell kezelnünk, ez roppant fontos. Hiába vagyunk például jelenleg is a dobogón, látni kell, még rengeteg van vissza a szezonból. Talán a téli szünet után beszélgethetünk először olyan dolgokról, milyen pozícióval lennénk majd elégedettek májusban.

Veled még nem volt alkalmunk kivesézni, így zárjuk a nyári, európai kalandunkkal beszélgetésünket! Hogy láttad, hogy élted meg a nemzetközi menetelésünket?

Katasztrofálisan indult, majd felmértük a helyzetet, hiszen rutintalanok voltunk a nemzetközi porondon. Gyorsan megtanultuk, két meccsben kell gondolkodni, és közben elő tudtuk venni azt a csapatjátékot, amit az előző szezonban mutattunk. Ennek köszönhetően még a papíron jóval erősebb Larnacát is búcsúztatni tudtuk, ráadásul két győzelemmel, 5-0-s összesített eredménnyel. A Mornar ellen magabiztosan mentünk tovább, viszont a Boleslavval szemben akad hiányérzetem. Az első találkozónk rendben volt, a visszavágón is maximálisan egyenrangú partnereik voltunk, ugyanakkor újra megmutatta magát a nemzetközi mezőny. Egy ilyen összecsapás alkalmával még tíz percre sem szabad kiengedni, hiszen azonnal vége lehet mindennek, sajnos ez is történt. Remélem, hamarosan újra lesz lehetőségünk megmutatni magunkat a nemzetközi porondon, és akkor már még tapasztaltabban tudunk a párharcok felé tekinteni.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PaksiFC FTCAI6I20281810610

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök