U16-os lányaink tizenhat gólig jutottak
Leány U19 Dél-Nyugati csoport, 5. forduló: PAKSI SE - Újpesti TE 4 - 6 (3 - 1)
Kezdők: Nagy, Subi Anita, Subi Anett, Zámbó, Papp, Zufall, Bogdán, Patai, Fodor, Győrfi, Feczer
Cserék: Szabó, Orsós, Móri, Szakál
Góljainkat Zufall 29’, 33’, Patai 42’, Subi Anett 53’ szerezték.
„Többen betegség után, szinte edzések nélkül érkeztek a mérkőzésre, így mondhatni, kissé tartalékosan álltunk ki. Ennek ellenére, bár az Újpest birtokolta többet a labdát, jól kezdtük a találkozót. Jól működött a védekezésünk, így ellenfelünk nem jutott el helyzetekig, viszont az ellentámadásaink veszélyesek voltak. A szünetig 3-1-es vezetést sikerült szereznünk, de többen jelezték, nem bírják, így cserélnünk és átszerveznünk kellett. Gólfelelősünk például hátul találta magát, nem csoda, megfordult az összecsapás. Az Újpest kiegyenlített, de ekkor még tudtunk válaszolni, és 4-3-nál ismét nálunk volt az előny, viszont az utolsó negyedórára teljesen elfogyott a csapatunk védekezésben. A lányok végigküzdötték a találkozót, amiért minden dicséretet megérdemelnek, ahogy azért is, hogy ismét több U16-os labdarúgónk volt a keretben. Úgy érzem, egy egészséges csapattal nyerhető találkozó lett volna” - fogalmazott Horváth György vezetőedzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
Leány U16 Dél-Nyugati csoport, 5. forduló: Kelen SC - PAKSI SE 0 - 16 (0 - 7)
Kezdők: Lajkó, Szabó, Pálinkás, Németh, Nagy, Bengő, Sallai, Szilágyi, Balogh, Galambos, Selényi
Cserék: Molnár, Szalók, Varga
Góljainkat Galambos 7’, 32’, 36’, Nagy 11’, 68’, Sallai 24’, 39’, 42’, 45’, 61’, 63’, Szabó 26’, Németh 51’, Varga 56’, Molnár 59’, Pálinkás 80’ szerezték.
„Nagyon motiváltan léptünk pályára. Kezdeményezőek voltunk, a mérkőzés nagy részében mi irányítottuk a játékot. Sok helyzetet alakítottunk ki, és sok szép gólt szereztünk. Nem voltak kihagyásaink, az utolsó percig koncentráltan, fegyelmezetten játszottunk. Annak kifejezetten örülök, hogy egy beadás után, Pálinkás Fanni révén fejjel is eredményesek tudtunk lenni. Az utóbbi időben sokat gyakoroltuk ezeket a szituációkat. Bízom benne, hogy ezt a jó formánkat a jövő hétvégére is át tudjuk menteni, amikor a Vasas csapata ellen lépünk pályára. Gratulálok az egész csapatnak” - így Forray Tünde edzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
Leány U14 Dél-Nyugati csoport, 5. forduló: Kelen SC - PAKSI SE 2 - 1 (0 - 0)
Kezdők: Witt N., Antal, Salacz, Szilágyi, Dömötör, Dömény, Szalontai, Witt V., Szlavinics
Cserék: Csapó-Kun, Greksa, Nyárádi, Wallner, Uhrin, Magó, Császár, Tuba
Gólunkat Tuba 63’ szerezte.
„Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, ahol sajnos nem voltunk ott fejben. Voltak jó dolgai a csapatnak, de a befejezéseken még javítanunk kell. Látszott a fáradtság, és nem is koncentráltunk eléggé. Amit edzéseken gyakorlunk, nem láttuk viszont. A kapusunk teljesítményét külön kiemelném, hiszen nagyon sokat tett bele ebbe a mérkőzésbe. Ez egy ilyen meccs volt, jobban oda kell figyelnünk a játékunkra. Gratulálok a góllövőnknek. A következő mérkőzésen javítanunk kell” - így Lengyel Dominika edzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Puskás Akadémia FC | 17 | 35 | |
2 | Ferencvárosi TC | 16 | 34 | |
3 | DVTK | 17 | 30 | |
4 | MTK Budapest | 17 | 29 | |
5 | PAKSI FC | 17 | 27 | |
6 | Újpest FC | 17 | 27 | |
7 | Fehérvár FC | 17 | 21 | |
8 | Nyíregyháza | 17 | 18 | |
9 | ETO FC Győr | 17 | 18 | |
10 | ZTE FC | 16 | 16 | |
11 | DVSC | 17 | 13 | |
12 | Kecskeméti TE | 17 | 11 |