v_cskte1.jpg

Jöhet a Kecskemét!

2024. okt. 24.  -  NB I.
Vécsei: Az összhang, egymás kisegítése az erősségünk

Banner Magy1

Ahogy teljes csapatunk, úgy szerves részeként Vécsei Bálint is kiválóan futballozott a múlt hétvégén Debrecenben. „Válogatott szünet után mindig más készülni egy bajnokira, mint amikor benne vagyunk a szokott ritmusban. Ugyanakkor felkészültnek éreztem a csapatot, és az utóbbi győzelmek után megvolt a kellő önbizalmunk, aztán sikerült úgy is játszani, ahogy szerettünk volna” - tekintett vissza a DVSC elleni 5-0-s sikerünkre első találatunk szerzője.

Ahogy azonban az már jó ideje megszokott, nincs idő sokáig kitolni az úgynevezett hurrá hangulatot, hisz’ a hétvégén újabb bajnoki vár csapatunkra. Ezúttal a sereghajtó Kecskemét érkezik városunkba, ám ahogy arra középpályásunk is felhívta a figyelmet, a tabella jelen állása ne tévesszen meg senkit. „Hazai pályán játszunk, tehát semmi más nem jöhet szóba, csakis a győzelem. Persze az, hogy a Kecskemét most nincs jó formában, nem azt jelenti, hogy könnyen adják magukat. Nehéz mérkőzésre számítok, de itthon kell tartanunk mindhárom pontot” - fogalmazott előretekintően Vécsei, akivel szurkolóink a hétvégén megjelenő stadionmagazinunkban egy hosszabb interjút is olvashatnak majd.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

V Cskte2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 8 21
2 Puskás Akadémia FC 9 21
3 PAKSI FC 9 19
4 MTK Budapest 9 18
5 Újpest FC 10 17
6 DVTK 10 15
7 ETO FC Győr 9 11
8 Nyíregyháza 10 10
9 Fehérvár FC 10 9
10 ZTE FC 9 7
11 DVSC 9 7
12 Kecskeméti TE 10 5
10. forduló erdeményei
  -   0:3
  -   1:2
  -   2:0
  -   0:5
  -   0:2
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök