PaksiFC_UjpestFCAI6I86160508.jpg

Kinyik: Újpesten a három ponthoz stabilnak kell lennünk hátul

2024. nov. 07.  -  NB I.
Védelmünk oszlopos tagja elmondta, a DVTK elleni kisiklás előtti védekezéshez kell visszatérnünk.

Banner Magy1

Az OTP Bank Liga tizenharmadik köre vár ránk a hétvégén, szombaton Újpesten játszunk. A lilák elleni első körben 2-1-re nyertünk hazai környezetben, most a Szusza Ferenc Stadionból kell elhoznunk mindhárom pontot. A tavalyi kiírásban ez kétszer is sikerült, a bajnokságban és a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében is 1-2-re győztünk.

„Biztos, hogy egy nehéz mérkőzés elé nézünk” - kezdte előretekintését Kinyik Ákos. „Az újpestiek elég dominánsan játszanak ebben a szezonban, ugyanakkor látható, ennek ellenére bárki képes győzni ellenük, és mi is ilyen szándékkal utazunk. A három ponthoz stabilnak kell lennünk hátul, a DVTK ellen volt egy kis kisiklásunk, de előtte jól működtünk, azt kell most is visszahoznunk” - így belső védőnk.

A szombati találkozónkkal kapcsolatos jegyinformációkról ITT írtunk.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PaksiFC UjpestFCAI6I86190508

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök