PaksiFC_DVTKAI6I18582980411.jpg

Mezei: Összetartásunk a pályán is meglátszik

2024. nov. 12.  -  NB I.
Középpályásunkkal a csapat teljesítményén túl a saját formájáról, céljairól és várakozásairól is beszélgettünk.

Banner Magy2

Tizenkét mérkőzés után tíz csapatot is előzünk jelen pillanatban a bajnoki tabellán. Te hogy látod az eddigieket?

Úgy érzem, jól teljesítettünk az első körben - kezdte középpályásunk, Mezei Szabolcs, aki hat kanadai pontnál jár. November közepén ott vagyunk a dobogón, a második helyen, amit - ha a szezon elején megkérdeznek bennünket - szerintem mindenki előre aláírt volna. Erős csapatunk van, de fontos, hogy a realitásokkal mindig tisztában kell lenni. Voltak nagyon jó mérkőzéseink, gondolhatunk az itthoni, Ferencváros elleni győzelmünkre, vagy a Debrecenben szerzett ötösünkre.

A saját teljesítményed hogyan értékeled? 

Véleményem szerint az utolsó pár forduló egyénileg is jól sikerült, de persze, ha a teljes csapat jól játszik, egyénileg is könnyebb jobb teljesítményt leadni. Vannak gólpasszaim és gólom is már, ez utóbbi mindenképpen jót tett az önbizalmamnak. Persze maradéktalanul nem vagyok elégedett, van hova előrelépni, ami persze célom a következő találkozóinkon. 

Nézzük akkor a számokat! Eddig egy találatod és öt gólpasszod van a 2024/25-ös kiírásban…

Az egy gólt mindenképpen kevésnek érzem, szerettem volna már többször betalálni idáig. Ha három-négy találattal több lenne, nyugodtabb lennék. Ami a gólpasszokat illeti, eggyel-kettővel lehetne több, és akkor „teljes lenne a kép”.  

Hosszú még a szezon. A végén mi szolgálna megnyugvásul? 

Tavaly tizenegy kanadai pontom (gól+gólpassz - a szerk.) lett a szezon végén, idén ezt mindenképpen túlteljesíteném!

PaksiFC DVTKAI6I09252720411

Úgy néz ki, a lehetőség adott, hiszen az utolsó hét bajnokinkon rendre a kezdőben kaptál helyet Bognár György vezetőedzőnktől…

Örülök, hogy az utóbbi pár találkozónkon sok lehetőséget kaptam, keményen dolgozom, és folyamatosan próbálom meghálálni a bizalmat, ami remélem, még hosszú ideig tart. Persze ehhez rendre jó teljesítményt kell letegyek az asztalra. 

Nyáron a második szezonod kezdted Pakson, hogy érzed magad a klubnál és városunkban?

Kiválóan, és ez igaz mind a csapatra, mind a városra! A tavalyi gárda kilencvenöt százalékban együtt maradt, ami nagy könnyebbség az öltözőben. Mindenki ismer mindenkit, a nyáron érkezett pár új kolléga pedig hihetetlen gyorsan beilleszkedett, felvette a tempót. Nagyon jó a hangulatunk, a végletekig összetartóak vagyunk, ami szerintem a pályán is szépen látszik, valamint ez az eredményeinkben is tükröződik.  

Tekintsünk előre egyelőre még csak az ünnepekig. Öt bajnoki találkozónk maradt az évből, mit vársz ezektől? 

Persze az öt bajnokiból tizenöt pontot szeretnénk gyűjteni…, de sajnos ez nem ilyen könnyű dolog. Kétszer játszunk még az MTK-val, akik szintén jó szezont futnak, megyünk Nyíregyházára és Felcsútra is, lesznek tehát még igazán kemény mérkőzések. Úgy gondolom, ha több mint tíz egységet összegyűjtünk a téli pihenőig, továbbra is elégedettek maradhatunk. 

Legyen így! Hajrá, Paks! A magyar csapat. 

UjpestFC PaksiFCAI6I43001040911

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 22 44
2 Ferencvárosi TC 22 40
3 PAKSI FC 22 38
4 MTK Budapest 22 36
5 DVTK 22 34
6 ETO FC Győr 22 29
7 Újpest FC 22 29
8 Fehérvár FC 22 27
9 ZTE FC 22 24
10 Nyíregyháza 22 24
11 DVSC 22 19
12 Kecskeméti TE 22 19
22. forduló erdeményei
  -   2:2
  -   1:2
  -   2:2
  -   0:0
  -   2:1
  -   1:5

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök