u17_aze_2.jpg

Galambos gól és gólpassz az U17-es Eb-selejtező első mérkőzésén

2024. nov. 14.  -  Utánpótlás
Fiatal válogatottunk kérdésünkre elmondta, a kiváló nyitány sokat jelentett számára a következő mérkőzések tekintetében.

Banner Pse

Ahogy arról már a közösségi felületeinken hírt adtunk, U17-es válogatottunk négygólos győzelemmel indította a romániai Eb-selejtező tornát. A keretben pedig ott van fiatal tehetségünk, Galambos János is, aki egy gólpasszal és egy góllal vette ki a részét az Azerbajdzsán elleni sikerből.

„Úgy gondolom, kiváló mérkőzést játszottunk, ahol sok előre megbeszélt elemet meg tudtunk valósítani a pályán. Támadó szellemiségben szerettünk volna játszani, és ez így is sikerült, továbbá a két szélső védőnk belépései a támadásokba is jól működtek” - elemezte az első összecsapásunkat Galambos, majd tehetségünknél a gólpasszára és a találatára is rákérdeztünk. „Az asszisztot egy jobb oldali bedobás után adtam, beforgattam a védőmet, majd a kapus és egy ellenfél játékos között Csókának passzoltam. Ami a gólomat illeti, egy bal oldali beadást olyan hat méterről fejeltem a kapuba. Nagyon örültem, hogy sikerült betalálni, önbizalmat és sok motivációt adott a továbbiakra.”

Magyarország - Azerbajdzsán 4 - 0 (3 - 0)
Balogh T. Márk - Árnits Olivér (Lakatos Kristóf 57'), Lakatos Martin, Rankó Viktor - Gulyás Kristóf (Sánta Milán 46'), Rab Bence, Kovács Noel (Petrók Viktor 8'), Zubor Ádám, Csóka Gergely - Galambos János (Nyers Ádám 57'), Gólik Benjámin (Mándity Márkó 75')
Gólszerzők: Gólik 7', Petrók 12', Csóka 27', Galambos 53'

Válogatottunk következő ellenfele Románia lesz, akik egy Görögországtól elszenvedett vereséggel kezdték a tornát. „Ütős és harcias összecsapásra számítok, ellenfelünk úgymond élet-halál mérkőzést vív majd. Az biztos, teljesen más meccs lesz, mint az azeriek ellen” - fogalmazott fiatal támadónk, aki beszélgetésünk során azt is elmondta, kiváló a csapat körüli hangulat.

A további program:

2024.11.16., 11:00 (magyar idő szerint) Magyarország - Románia (Buftea)
2024.11.19., 11:00 (magyar idő szerint) Görögország - Magyarország (Tunari)

Hajrá, magyarok! Hajrá, Gala!

Fotó: mlsz.hu

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök