ny_rbog.jpg

Bognár: Az első félidőben passzív volt a támadójátékunk

2024. nov. 29.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelésében kiemelte, a fiatalok jól szálltak be a mérkőzésbe.

Banner Magy2

„Több játékosnak is lehetőséget adtam, akik kevesebbet játszottak az utóbbi időben, de nem nagyon éltek a lehetőséggel, csak keresték a helyüket. Mondtam is nekik, hogy legközelebb már nem én adom a lehetőséget, hanem az élet, de az nem biztos, hogy jönni fog... Nehéz volt, mert nagyon sok helyezkedési hibánk volt, és null-háromról visszakapaszkodni már nem könnyű. A második félidőben volt egy bő harminc perces időszak, amikor nagyon nyomtunk, egész jól ment a játék, jó ritmusban lehetőségeink voltak, ott kiegyenlíthettünk volna. Azt gondolom, a második játékrész a mi részünkről nem volt rossz, a fiatalok is jól szálltak be, ott éreztem a lehetőséget az egyenlítésre. Horváth és Győrfi is próbálta csinálni, amit kértem tőlük, Kevin kimondottan jól játszott, igaz, hogy csak egy kapufát sikerült lőnie, de én azt gondolom, a fiatalok nem okoztak csalódást. A Nyíregyháza nagyon jó kontrákat vezetett az első félidőben, mi pedig hátul sok helyezkedési és egyéni hibát vétettünk. Az első félidőben nem tudtuk pörgetni a játékot, passzív volt a támadó játékunk” - így vezetőedzőnk, Bognár György a találkozót követően.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 23 45
2 PAKSI FC 24 44
3 Ferencvárosi TC 23 43
4 MTK Budapest 23 37
5 DVTK 23 34
6 ETO FC Győr 24 33
7 Újpest FC 24 30
8 Fehérvár FC 23 28
9 ZTE FC 23 25
10 Nyíregyháza 23 24
11 DVSC 24 20
12 Kecskeméti TE 23 20
24. forduló erdeményei
  -   03.16 12:30
  -   03.16 15:00
  -   03.16 17:15
  -   03.16 19:30
  -   6:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök