martin_rk1.jpg

A 2022-es gólkirály hazatért

2024. dec. 18.  -  Klub
Vége a találgatásoknak, Ádám Martin nálunk folytatja!

Banner Magy1

Klubunk a mai napon megegyezett Ádám Martinnal, így 2022-es gólkirályunk újra Pakson folytatja pályafutását.

„Jó érzések vannak bennem, hazatértem, miért is lenne rossz. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, és remélem, sikeresek leszünk a csapattal” - fogalmazott a 2021/22-es szezonban harmincegy találatig jutó gólvágónk másfél éves kontraktusa aláírását követően honlapunknak.

Ádám Martin 2020 nyarán érkezett Kaposvárról Paksra. Első szezonjában nyolc gólt szerzett huszonnyolc mérkőzésen, 1361 percet töltve a pályán. A következő évad azonban igazán nagy áttörést hozott a klasszikus center életében. A harminchárom fordulós bajnokságban harminckétszer láthattuk a pályán, huszonkilencszer kezdőként, míg háromszor csereként lépett a gyepre, egy mérkőzést ötödik sárga lapja miatt kellett kihagynia. Az OTP Bank Ligában összesen harmincegyszer vette be ellenfeleink kapuját, és bizony nem hagyott ki senkit, mind a tizenegy csapatot kipipálta 2350 perc alatt. Hat összecsapás alkalmával duplázott, míg egy mesterhármast is szerzett. Nem csoda, ezzel a teljesítménnyel sorban érkeztek a válogatott behívók, melyek alkalmával szintén zseniális megmozdulásai voltak Marco Rossi gárdájában. Jelenleg már huszonnyolcszoros válogatottnak mondhatja magát. Martin paksi sikerévei után a dél-koreai Ulsan Hyundai FC-hez igazolt, és új csapatával háromszor nyert bajnokságot. Idén nyáron a görög Asteras Aktorhoz szerződött, ahol november közepén bontott szerződést.

Üdv’ újra a magyar csapatban, Martin!

Martin Rk2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 63
2 Puskás Akadémia FC 31 60
3 PAKSI FC 31 55
4 ETO FC Győr 31 52
5 MTK Budapest 31 46
6 DVTK 31 41
7 Újpest FC 31 37
8 Nyíregyháza 31 34
9 ZTE FC 31 32
10 Fehérvár FC 31 31
11 DVSC 31 30
12 Kecskeméti TE 31 24
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   1:0
  -   2:3
  -   4:2
  -   2:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök