gornikert1a.jpg

A lengyel nyolcadik után a hatodikat is legyőztük

2025. jan. 22.  -  NB I.
Eddig háromból három a törökországi edzőtáborban, Könyves pedig már a harmadik gólját szerezte.

Banner Magy1

NBI-es csapatunk kedden lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését is a beleki edzőtáborban, melyet - akárcsak az előző kettőt - szintén megnyertünk. Első találatunkat a Törökországban már a harmadik gólját szerző Könyves Norbert jegyezte, győztes gólunk pedig ezúttal Tóth Barnához köthető.

„Úgy gondolom, ahogy az eddigiek, a Górnik elleni találkozónk is maximálisan elérte a célját” - kezdte a találkozóról Könyves. „Mindenki megkapta a szükséges terhelést, hiszen egy jó, igazán pörgős csapat ellen játszottunk, akik így elsőre talán erősebbek a Pogonnál. Ami a góljaimat illeti, szokták mondani, egy csatárt a gólok minősítenek… Örülök, hogy be tudtam találni, és remélem, így folytatom majd a bajnokságban is.”

Már csak pár nap és egy felkészülési mérkőzés maradt a 2025-ös téli edzőtáborból, vészesen közeledik tehát a tavaszi idény startja. „Úgy érzem, megleszünk a bajnokság újraindulásáig. Van még egy edzőmérkőzésünk, és jó pár edzés, hogy mindenki formába kerüljön a Győr elleni összecsapásra” - így télen hazatérő gólvágónk.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

G Rnik1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök