PaksiFC_FehervarFCAI6I62182280802.jpg

Mostantól Böde Dániel a legidősebb NBI-es gólszerzőnk

2025. febr. 09.  -  NB I.
Ikonunk újabb rekordot döntött.

Banner Magy2

„Annak, hogy én lettem a klub legidősebb NBI-es gólszerzője, egyrészt örülök, másrészt szomorú is vagyok, hogy így elment az idő. Masszőrünk, Varga „Api” László így már nem tudja tovább szívni a vérem, most fordul a kocka. Jó állapotban érzem magam, a góljaim frissen tartanak” - nyilatkozta ikonunk a Fehérvár FC elleni győztes (2-0) mérkőzésünket követően, ahol a második találatunkat szerezte.

Böde Dániel ezzel újabb rekordot döntött, 38 évesen 3 hónaposan és 15 naposan legendás csatárunk lett klubunk legidősebb gólszerzője. Egykori, fejeseiről híres játékosunkat, jelenlegi gyúrónkat, Varga „Api” Lászlót előzte meg, aki 38 évesen és kereken 2 hónaposan talált be 2006 októberének végén a Sopron otthonában (1-3).

„Nagyon készültünk rá, és mikor betalált, mintha egy bomba robbant volna. Megbeszéltük, ha sikerül megdöntenie a csúcsomat, együtt ünneplünk, így is lett. Más nem is dönthette volna meg, csak a barátom, és sorsszerűen fejjel szerezte a gólt. Azt is mondtam neki, csak győztes meccsen adom a rekordom, ez is bejött. Mostantól ebben is szívhatja a véremet” - így Varga László, miután jó barátja „letaszította” a trónról.

A lista harmadik helyén Tököli Attila szerepel, aki 36 évesen, 10 hónaposan és 29 naposan szerzett találatot a DVTK ellen (1-0).

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PaksiFC FehervarFCAI6I59902180802

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Nyíregyháza 1 3
2 Vasas 0 0
3 Puskás Akadémia FC 0 0
4 PAKSI FC 0 0
5 Kispest-Honvéd 0 0
6 DVSC 0 0
7 ZTE FC 0 0
8 Kisvárda Master Good 0 0
9 Ferencvárosi TC 0 0
10 MTK Budapest 0 0
11 ETO FC Győr 0 0
12 Újpest FC 1 0
1. forduló erdeményei
  -   07.27 19:30
  -   07.26 20:00
  -   07.26 15:45
  -   07.26 18:00
  -  
Honvéd
07.25 19:30
  -   2:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök