![PaksiFC_GyoriETOAI6I27511530202.jpg](/media/img/1600x1200/2025-02/PaksiFC_GyoriETOAI6I27511530202.jpg)
Lenzsér: A két mérkőzés és a gól jól esett a lelkemnek
Két bajnoki mérkőzésen vagyunk túl a tavaszi idényben, mindkettőt kiváló teljesítménnyel játszottad végig. Hogy sikerült a felkészülési időszakod?
Végig jó formában éreztem magam, azonban a törökországi edzőtábor utolsó öt napjában egy kisebb sérülés hátráltatott, és nem tudtam a csapattal készülni - kezdte Lenzsér Bence, akinek NBI-es meccsszámlálója 212-nél jár, és mindet paksi színekben abszolválta. Ez akkor rosszul jött ki, de itthon, az első bajnoki előtt már újra teljes értékű munkát végezhettem. Nagyon örültem aztán, hogy az első találkozónkon a kezdőben kaptam helyet.
1-1-es döntetlent játszottunk az ETO-val. Te hogy láttad azt a mérkőzést belülről?
Sajnáljuk, hogy habár meglett a vezetés, végül mégis egy ponttal kellett beérnünk. Nem úgy kezdtünk, ahogy azt vártuk, és a felkészülés alatt ment a játék. A mérkőzés összképe alapján viszont reális volt a döntetlen. Ami engem illet, az első félidőben, úgy érzem, jól megoldottam a feladatom, a második játékrészben egy kicsit elfáradtam.
A Fehérvárt viszont sikerült legyűrnünk hazai pályán, sőt, első gólunkat Te szerezted. Milyen volt az a találkozónk?
A Vidi ellen már kicsit jobban ment a játék, mint egy héttel korábban, de még az sem az igazi formánk volt. A gólom Vécsei beadása után született, amit előbb Papp csúsztatott meg a szokásos módon, aztán Tóth fejelte vissza éppen hozzám, közelről már nem volt olyan nehéz dolgom, kapuba fejeltem.
Védőként ez volt a kilencedik NBI-es gólod, legutóbb majd’ egy éve, 2024. február 2-án a PAFC ellen találtál be…
Az előző félévben sajnos kevesebbet tölthettem a pályán, így ez a két meccsünk, plusz a gól jól esett a lelkemnek.
Többször láthattuk, hogy bártan belépsz a támadásokba, és egészen elöl helyezkedsz. Mennyire veszélyes ez?
Vezetőedzőnk nem zárkózik el a fellépésektől, de egy védőnek mindig az az elsődleges feladata, hogy a védelem stabil legyen. Ezúttal úgy adódtak a szituációk, hogy úgy éreztem, be tudok segíteni a támadásokba mind menet közben, mind a pontrúgásoknál.
Február 26-án lesz tízéves a paksi szerződésed, hogy tekintesz erre az időszakra?
Amikor ide igazoltam, csak reménykedtem benne, hogy ennyi ideig a Paksban, valamint az NBI-ben tudok majd játszani. Nagyon örülök, sikeresnek és mindenképpen pozitívan értékelem az elmúlt tíz évet.
És mi a célod a tavaszra nézve?
Szeretnék továbbra is stabilan játszani, a csapatot a pályán segíteni. Szeretnék hétről hétre a kezdőben helyet kapni, ez most a rövidtávú célom.
Hétvégén a Ferencváros otthonában folytatjuk a bajnoki menetelést. Mit vársz a rangadónktól?
A Fradi papíron otthon mindenkinél esélyesebb, éppen ezért mindig egy különleges élmény legyőzni Őket, és szerencsére párszor már volt benne részünk. Hazai pályán például zsinórban három sikernél járunk, de szeretnénk újra győzni a Groupama Arénában is, hisz’ az még pikánsabb. Ellenfelünknek az utóbbi három bajnokija nem úgy sikerült, ahogy azt szerette volna, ettől függetlenül nem szabad alábecsülni az FTC-t, hiszen mindegyik találkozóján fölényben játszott. Nagyon nehéz dolgunk lesz, még akkor is, ha rájuk hétköznap is vár egy mérkőzés. Olyan mély keretük van, hogy képesek friss tizenegy játékost felállítani a hétvégére. Ami a támadósorukat illeti, bőven van kire készülnünk…
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 19 | 38 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 19 | 36 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 19 | 31 |
4 | ![]() | DVTK | 19 | 31 |
5 | ![]() | MTK Budapest | 19 | 30 |
6 | ![]() | Újpest FC | 19 | 28 |
7 | ![]() | Fehérvár FC | 19 | 24 |
8 | ![]() | ETO FC Győr | 19 | 22 |
9 | ![]() | ZTE FC | 19 | 20 |
10 | ![]() | DVSC | 19 | 19 |
11 | ![]() | Nyíregyháza | 19 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 19 | 15 |