PaksiFC_UjpestFCAI6I98520408.jpg

Az Újpest ellen is itthon kell tartanunk a pontokat

2025. márc. 12.  -  NB I.
Egy újabb nehéz mérkőzés a válogatott szünet előtt.

Banner Magy1

Pénteken este, 20:30-as kezdettel az Újpestet fogadjuk hazai környezetben. Összecsapásunk pedig már a 24/25-ös OTP Bank Liga huszonnegyedik fordulója lesz. Ellenfelünk utolsó öt bajnoki formamutatója három vereséget és két döntetlent jegyez, míg nálunk ez négy győzelem és egy döntetlen.

„Fontos, hogy mindig csak a következő találkozónkkal foglalkozzunk, most éppen csak az Újpesttel” - kezdte előzetes várakozását Lenzsér Bence. „Az elmúlt mérkőzéseink azt mutatják, nagyon kompakt a csapat, tehát szép lehet a tavasz, ezért dolgozunk keményen. Pénteken egy nagyon nehéz meccsre számítok, éppen néztük az Újpest Puskás Akadémia elleni találkozóját, ahol nagy nyomást tudtak helyezni a PAFC-ra. A tavasz számukra rettentően rosszul indult, a téli szünet óta a bajnokságban még nyeretlenek, most biztos extrán motiváltak lesznek, hogy ebből kijöjjenek. Masszív védelmük van, elöl kreatív játékosokkal rendelkeznek. Mindezek ellenére nekünk mindhárom pontot itthon kell tartanunk, ez nem lehet kérdés” - tette hozzá az immáron több mint tíz éve csapatunk kötelékébe tartozó belső védő.

Szurkolóink Lenzsér Bencével hosszabb beszélgetést is olvashatnak majd a pénteken megjelenő stadionmagazinunkban. Összecsapásunkkal kapcsolatos jegyinformációkról korábban ITT írtunk.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Lenzs R2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Újpest FC 3 6
2 Puskás Akadémia FC 3 6
3 Vasas 3 5
4 ETO FC Győr 2 4
5 MTK Budapest 3 4
6 Kisvárda Master Good 3 4
7 PAKSI FC 3 4
8 DVSC 3 3
9 Nyíregyháza 3 3
10 ZTE FC 3 3
11 Kispest-Honvéd 3 3
12 Ferencvárosi TC 2 1
3. forduló erdeményei
  -   12.31 10:00
  -  
Honvéd
2:2
  -   1:0
  -   5:0
  -   2:4
  -   2:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök