Zöldböjt és paralimpiai sportnapot tartottak stadionunkban
Március 17-én a Tolna Vármegyei SZC I. István Szakképző Iskola tartott sportnapot stadionunkban, melyet Zöldböjt névre kereszteltek. Az eseményre közel félszáz gyerek érkezett Fehérvári úti létesítményünkbe.
A tanulók a napot stadionunk körbejárásával, stadiontúrával indították. Megtekintették NBI-es csapatunk öltözőjét, konditermét, valamint rehabilitációs részlegét, és kérdésekkel bombázhatták masszőreinket. A túra során a gyerkőcök játékosainkkal is összefutottak, majd egy átöltözést követően már a pályán folytatódott a különleges nap, ahol két utánpótlásedzőnk, Fritz Fanny és Balogh István ügyességi sorversenyeket vezényelt számukra. Trénereink nagy hangsúlyt fektettek a mozgáskoordináció fejlesztésére. A versenyek után a fiatalok két csapatot alkottak, és indult is a futball. Mivel a paralimpia is fontos szerepet kapott az eseményen, volt, hogy a focilabdát úgynevezett csörgőlabdára cserélték, és csapatonként két-két játékos bekötött szemmel folytatta a játékot a többiek hathatós segítéségével.
Az igazán jó hangulatú esemény végül stadionunk VIP részlegén kötetlen beszélgetéssel zárult.

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 29 | 59 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 28 | 56 |
| 3 | ![]() | ZTE FC | 29 | 45 |
| 4 | ![]() | DVSC | 28 | 45 |
| 5 | ![]() | PAKSI FC | 30 | 44 |
| 6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 28 | 39 |
| 7 | ![]() | Kisvárda Master Good | 28 | 39 |
| 8 | ![]() | Nyíregyháza | 30 | 38 |
| 9 | ![]() | Újpest FC | 29 | 37 |
| 10 | ![]() | MTK Budapest | 29 | 32 |
| 11 | ![]() | DVTK | 29 | 25 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 29 | 17 |
| - | 04.13 20:00 | ||
| - | 2:0 | ||
| - | 0:3 | ||
| - | 3:0 | ||
| - | 2:0 | ||
| - | 1:4 | ||
| - | 3:1 |

































