lup250331b.jpg

Az U14 egy tucatig meg sem állt, az NBII-től a Budafok vitte el a pontokat

2025. márc. 31.  -  Női labdarúgás
Fiatal női csapatunk nem kímélte a PVSK-t.

Banner Pse

Női NBII. Nyugati csoport, 17. forduló: PAKSI SE - Budafoki LC 1 - 4 (0 - 2)

Kezdők: Kerekes, Marosi, Mlinkó, Lengyel, Tancsa, Boda, Horváth, Patai, Győrfi, Sereg, Galambos
 
Cserék: Csere, Kiss, Vadász, Gaál

Gólunkat Horváth 64’ szerezte.
  
„Egy élcsapat volt az ellenfelünk, ennek ellenére mezőnyben egyenrangú ellenfelek tudtunk lenni. Védekezésünk összességében jól működött, sajnos az első félidőben két pici hibát követtünk el, melyeket góllal büntetett vendégünk. A második játékrészre változtattunk, egy kicsit támadóbb felfogásban kezdtünk játszani, ennek köszönhetően több helyzetünk adódott. Egyet sikerült kihasználnunk, valamint adódott ziccerünk az egyenlítéshez is. A harmadik kapott gólunkat egy felesleges hiba utáni büntetőből kaptuk, illetve - most már sokadszorra - a lefújás pillanatában újra ellenfelünk tudott eredményes lenni, melyet át kell beszélnünk a lányokkal. Összességében jó mérkőzést játszottunk” - fogalmazott Horváth György vezetőedzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Lup250331a

Leány U14 Dél-Nyugati csoport, 14. forduló: PAKSI SE - PVSK 12 - 1 (0 - 0)

Kezdők: Witt N., Dömötör, Witt V., Nyárádi, Tuba, Dömény, Szlavinics, Szalontai, Nagy

Cserék: Szilágyi, Tamás, Wallner, Parkó, Császár, Csapó-Kun

Góljainkat Witt V. 2’, 68’, 79’, Nagy 12’, 18’, 35’, 58’, 72’, 77’, Dömötör 28’, 74’, Császár 30’ szerezték.

„Fantasztikus teljesítményt nyújtottunk, és magabiztos győzelmet arattunk a PVSK ellen. A tabella sereghajtója érkezett hozzánk, és a mérkőzés remek lehetőséget adott azoknak a játékosoknak, akik eddig ritkábban kerülnek be kezdőcsapatunkba. Remek iramban kezdtük a találkozót, és ezt a tempót a lefújásig tudtuk tartani. Már a második percben megszereztük a vezetést, Witt Viktória egy látványos cselsorozat után pontosan lőtt a bal alsó sarokba. Csapatunk ezután folyamatos nyomás alá helyezte a pécsiek kapuját, és végül tizenkét gólig meg sem álltunk. Vendégeinknek egy eladott labda után, a mérkőzés végén sikerült szépítenie, de ez nem befolyásolta magabiztos győzelmünket” - így Radványi László edzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 13 24
2 Ferencvárosi TC 12 22
3 DVSC 13 22
4 MTK Budapest 13 20
5 Kisvárda Master Good 12 20
6 ETO FC Győr 12 20
7 Puskás Akadémia FC 13 19
8 ZTE FC 13 13
9 Újpest FC 13 13
10 DVTK 13 11
11 Nyíregyháza 13 11
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 12 10
13. forduló erdeményei
  -   3:0
  -   1:3
  -   1:1
  -   5:3
  -   0:3
  -   2:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök