Vidi_PaksiFCAI6I06881023009.jpg

A szezonban harmadszorra is legyőznénk a Fehérvárt

2025. ápr. 30.  -  NB I.
Mezei Szabolcs nehéz mérkőzést vár vasárnap.

Banner Magy2

NBI-es csapatunk az OTP Bank Liga 2024/25-ös szezon célegyenesében, a harmincadik fordulóban Székesfehérvárra látogat. Az évadban eddig mindkét összecsapásunkat megnyertük a Fejér vármegyei piros-kékek ellen, erre azonban - mint megtudtuk - semmiképpen nem lehet alapozni a harmadik találkozónk előtt.

„Mindenképpen egy nehéz mérkőzésre számítok” - kezdte előzetes várakozását Mezei Szabolcs. „A Fehérvárnak nagyon kellenek a pontok, a bentmaradásért küzdenek, harcolnak, mi pedig szeretnénk a győri vereséget kijavítani. A legfontosabb, hogy mindhárom pontot megszerezzük. Ellenfelünknek elöl kreatív, jó játékosai vannak, és hátul is stabilak, nem lesz egyszerű dolgunk. Ugyan az idei szezonban eddig mindkét Fehérvár elleni mérkőzésünket megnyertük, de szoros találkozókon. Mára új edzőjük van, így a korábbi összecsapásainkból nem indulhatunk ki, de szeretnénk harmadszorra is győzni a Vidi ellen. Jól fel kell készülnünk, és százszázalékot kell hoznunk, hogy pontokkal térjünk haza” - így középpályásunk a vasárnapi találkozónkról.

A harmincadik bajnoki kanyar utolsó mérkőzése a miénk, vasárnap 18:30-as kezdettel játszunk Székesfehérváron, a találkozónkkal kapcsolatos jegyinformációkról korábban ITT írtunk.

Hajrá, Paks! A magyar csapat. 

Vidi PaksiFCAI6I1752763009

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 32 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 32 45
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
32. forduló erdeményei
  -   05.03 13:30
  -   05.03 16:00
  -   05.02 13:00
  -   05.02 16:00
  -   05.02 19:15
  -   1:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök