PaksiFC_PuskasAkademiaAI6I30396301904.jpg

Bognár György hosszabbított - HIVATALOS

2025. máj. 07.  -  NB I.
A következő szezonban is sikeredzőnk irányítja NBI-es csapatunkat.

Banner Magy2

Klubvezetésünk és vezetőedzőnk a mai napon megállapodtak a közös munka folytatásáról. Bognár György idén júniusban lejáró szerződése - ahogy azt már megszokhattuk - további egy évvel hosszabbodott meg, tehát a 2025/2026-os szezonban is Ő ül majd első osztályú csapatunk kispadjának élén.

„Nem volt nehéz meghozni a döntést, Haraszti Zsolt ügyvezetőnkkel folyamatában kezeljük ezt a dolgot, én pedig mindig egy évben gondolkodom, hisz’ az egy belátható időszak. Megbeszélésünk úgy húsz-harminc másodpercig tartott. Semmilyen kérdésben nem kellett bővebben beszélgetnünk. Ami a jövőt illeti, előbb megnézzük, mit tudunk kihozni a jelenlegi szezon célegyeneséből, aztán tudunk új célokat megfogalmazni” - nyilatkozott új kontraktusa aláírását követően Bognár.

Vezetőedzőnk paksi meccsszámlálója jelenleg 168-nál áll (ez a jelen szezon végére 172 lesz), melyből 89-szer győzelmet, 32-szer döntetlent könyvelhetett el, és 47-szer kellett gratulálnia az ellenfélnek. Bognár irányítása alatt csapatunk eddig összesen 369 gólt szerezett. Ha csak a bajnoki találkozókat nézzük, 139 mérkőzésből 67-et sikerrel vett, 231 pontot gyűjtött játékosainkkal, ami 1.66 pont per mérkőzés arány.

Ezúton is további jó és eredményes munkát kívánunk vezetőedzőnknek!

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PaksiFC SajtajAI6I2550322808

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 22 43
2 Ferencvárosi TC 22 40
3 DVSC 22 38
4 PAKSI FC 22 36
5 ZTE FC 22 33
6 Puskás Akadémia FC 22 32
7 Kisvárda Master Good 22 31
8 Újpest FC 22 26
9 MTK Budapest 22 25
10 Nyíregyháza 22 24
11 DVTK 22 23
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 22 14
22. forduló erdeményei
  -   0:4
  -   1:0
  -   1:2
  -   2:2
  -   3:1
  -   2:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök