PaksiFC_FTC_KupaDonto_Sajtaj_AI6I986914661305.jpg

Bognár: Ez egy másik Ferencváros

2025. máj. 13.  -  MOL Magyar Kupa
Vezetőedzőnk a kupadöntő előtti sajtótájékoztatón sérültjeinkről is beszélt.

Banner Molkup

Május 13-án, kedden rendezték meg a MOL Magyar Kupa döntőjét felvezető hivatalos sajtótájékoztatót. A médiaeseményen klubunk vezetőedzője, Bognár György is jelen volt, aki immár harmadik alkalommal irányítja csapatunkat a döntőben, ráadásul 2022 és 2024 után idén is a Ferencváros ellen.

"Ez már egy másik Ferencváros" - kezdte vezetőedzőnk. "Olyan szempontból értem, hogy egy kicsit más futballt játszik, mint a tavalyi döntőben. A legutóbbi, szombati mérkőzésen már picit alkalmazkodtak is hozzánk. Ez azt jelenti, hogy sokkal többet íveltek, nem hozták ki a labdát, leegyszerűsítették a játékot. Ez ült is nekik, hiszen ezáltal a letámadásunk nem volt elég hatékony" - folytatta Bognár, aki azt is elmondta, hogy a szombati öt sérült játékos közül kettőre, Lenzsér Bencére és Hahn Jánosra biztosan nem számíthat majd, de Papp Kristóf, Windecker József és Szabó János játéka is kérdéses még. Utóbbi három vállalta a mai edzést, pontosabbat ezután fogunk megtudni róluk. 

A jegyek iránti érdeklődés rendkívül magas, így érdemes minél előbb beszerezni őket. A részletes jegyinformációk és a vásárlásra vonatkozó tudnivalók IDE kattintva érhetőek el. 

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PaksiFC FTC KupaDonto Sajtaj AI6I988114671305

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök