FTC_PaksiFC_KupaDontoAI6I328415951405.jpg

Balogh: Ezt az érzést nem lehet megunni

2025. máj. 15.  -  MOL Magyar Kupa
Középpályásunkat a kupagyőzelemről, valamint a felépüléséről kérdeztük.

Banner Molkup

"Nagyon örülünk a győzelemnek, ezt az érzést nem lehet megunni" - kezdte kitűnő bal lábasunk, Balogh Balázs. "Fantasztikus élmény volt ismét ilyen impozáns stadionban játszani, ennyi paksi szurkoló előtt, akik végig ott voltak mögöttünk, biztattak és támogattak minket - ez rengeteget jelentett számunkra. Személy szerint ez már a hetedik kupadöntő volt, amelyen pályára léphettem. Eddig egyszer sikerült Szuperkupát, három alkalommal pedig Magyar Kupát nyernem, utóbbit kétszer a Paks színeiben. Még mindig csodálatos érzés átélni ezeket a pillanatokat" - fogalmazott középpályásunk, aki azt is elárulta, számára nem volt zökkenőmentes az ide vezető út. "Ez a félév elég szerencsétlenül alakult számomra, mert megcsináltam az alapozást, jó erőben, jó formában éreztem magam és utána jött egy sajnálatos, lassan gyógyuló combsérülés" - folytatta. "Végigcsináltam a rehabilitációt, és keményen dolgoztam azért, hogy újra formába lendüljek. Már egy hónapja a csapattal edzhettem, és türelmesen vártam a lehetőségre. Rutinos játékosként tudom, hogy ilyenkor hogy kell cselekedni, mint mentálisan, mint fizikálisan is. Örülök, hogy a szezon vége így alakult, hogy az egyik célunkat, a kupagyőzelmet már elértük. Most azon dolgozunk, hogy a dobogós helyezésünket is megtartsuk" - tette hozzá a tizennégy kihagyott meccs után pályára lépő játékosunk.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

FTC PaksiFC KupaDontoAI6I253417491505

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 28 56
2 Ferencvárosi TC 27 53
3 ZTE FC 28 45
4 DVSC 28 45
5 PAKSI FC 28 44
6 Puskás Akadémia FC 27 39
7 Kisvárda Master Good 28 39
8 Újpest FC 28 34
9 Nyíregyháza 28 32
10 MTK Budapest 28 29
11 DVTK 28 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 28 17
28. forduló erdeményei
  -   1:2
  -   0:2
  -   1:0
  -   5:1
  -   2:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök