elkezd1a.jpg

Elkezdtük!

2025. jún. 16.  -  NB I.
NBI-es csapatunk megkezdte a felkészülést a 2025/26-os szezonra.

Banner Magy1

Az előző évad május 23-i zárófordulóját követően három héttel játékosainknak június 16-án, hétfőn délelőtt már ismét tréningre készen kellett megjelenni stadionunk öltözőjében. Elkezdte tehát a felkészülést az immáron kétszeres kupagyőztes gárdánk a július 10-én rajtoló El-selejtező mérkőzésekre, valamint a július utolsó hétvégéjén induló 2025/2026-os magyar futballszezonra.

Természetesen az előírt reggeli időpontra mindenki megérkezett Fehérvári úti stadionunkba. Ahogy azt nemrég jeleztük, felkészülési menetrendünk első felében még itthon edz gárdánk, majd egy edzőtábor keretein belül Telkibe utazunk, az utolsó napokban pedig ismét idehaza készülünk. A felkészülésben hét edzőmérkőzés kapott helyet, kettőt idehaza, egyet Kalocsán, hármat Telkiben és egyet ugyancsak itthon, a két EL selejtező között játszunk majd.

„Úgy gondolom, elég volt ez a három hét, mindenki feltöltődve tért vissza, legalábbis én magamon ezt érzem. Nem lesz hosszú a felkészülés, mert közeleg az Európa-liga, és idén is nagyon nehéz mérkőzésre számítunk az első körben. Ezt a három hetet mindenképpen maximális erőbedobással kell végigvinnünk, és meglátjuk, hogy ez mire lesz majd elég„ - fogalmazott az első edzést megelőzően honlapunknak Papp Kristóf.

Játékoskeret az első edzésen: Kovácsik Ádám, Simon Barnabás (kölcsönből vissza), Gyetván Márk, Hinora Kristóf, Vas Gábor, Szekszárdi Milán (kölcsönből vissza), Kinyik Ákos, Lenzsér Bence, Szabó János, Silye Erik, Balogh Balázs, Papp Kristóf, Windecker József, Vécsei Bálint, Mezei Szabolcs, Horváth Kevin, Gyurkits Gergő, Győrfi Milán, Haraszti Zsolt, Varga Roland, Szendrei Ákos (kölcsönből vissza), Ádám Martin, Böde Dániel, Tóth Barna, Hahn János, Galambos János, Pesti Zoltán (kölcsönből vissza), Lapu Andor (kölcsönből vissza), Szabó Bálint (kölcsönből vissza), Kovács Krisztián (kölcsönből vissza). Debreceni Ákos sérülés miatt nem edzett a csapattal, Osváth Attila válogatott szereplés miatt később csatlakozik a csapathoz. 

A teljes felkészülésről szurkolóink természetesen továbbra is folyamatosan és részletesen informálódhatnak majd hivatalos felületeinken.

Hajrá, Paks! A magyar csapat. 

PaksiFC EdzesAI6I43152407

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 32 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 32 45
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
32. forduló erdeményei
  -   05.03 13:30
  -   05.03 16:00
  -   05.02 13:00
  -   05.02 16:00
  -   05.02 19:15
  -   1:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök