zekepeto4_.jpg

Pető Milán is nálunk folytatja!

2025. jún. 26.  -  Klub
Újabb U-válogatott játékost szerződtettünk - Kovács Krisztián és Kocsis Bence viszont a Fehérvárhoz igazolt.

Banner Magy2

A pénteken induló edzőtábor előtt Pető Milán is megérkezett! A támadó középpályás Veszprémben kezdte a labdarúgást, majd 2021-ben igazolt a Fehérvár utánpótlásához, ahol végigjárva a ranglétrát 2023 februárjában mutatkozhatott be az NBI-ben. Pető mindeddig negyvenöt mérkőzésen kapott szerepet. Húszéves újdonsült játékosunk az U19-es, az U20-as és az U21-es válogatottban is bizonyított már.

„Nagyon örülök, hogy egy olyan csapathoz tudtam igazolni, ahol csak magyarok játszanak, és ez a klub filozófiája, és így is rendkívül sikeresek. Remélem, hogy hozzá tudok majd tenni a csapat eredményeihez, ami a játékrendszert illeti, játszottam már ilyenben, így remélem, gyorsan akklimatizálódom majd” - nyilatkozott Pető négyéves szerződése megkötése után.

Üdvözlünk a magyar csapatban, Milán!

Kovács Krisztián és Kocsis Bence viszont a Fehérvárhoz szerződött. Kovács 2023 nyarán érkezett Győrből, ez idő alatt negyvenhatszor bizonyíthatott szerelésünkben. A balszélső játékos az elmúlt fél évet kölcsönben Nyíregyházán töltötte. Kocsis 2022 februárjától tartozott klubunk kötelékébe, összesen tizenegyszer játszott paksi zöld-fehérben. A támadó középpályás kölcsönben futballozott Pécsett, Budafokon és a BVSC-nél is.

Minden jót, Srácok!

Zekepeto3

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 DVSC 12 22
2 PAKSI FC 12 21
3 Kisvárda Master Good 11 20
4 Ferencvárosi TC 11 19
5 Puskás Akadémia FC 12 18
6 MTK Budapest 12 17
7 ETO FC Győr 11 17
8 Újpest FC 12 13
9 DVTK 12 11
10 Kolorcity Kazincbarcika SC 11 10
11 ZTE FC 12 10
12 Nyíregyháza 12 10
12. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   0:0
  -   1:3
  -   4:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök