CFR_PaksiFCAI6I947025151607.jpg

Bognár: Az első mérkőzés hasznos volt tapasztalatszerzés szempontjából

2025. júl. 16.  -  Európa-liga
A visszavágót megelőző hivatalos sajtótájékoztatón vezetőedzőnk, Bognár György és középpályásunk, Windecker József nyilatkozott.

Banner Magy1

Bognár György: „Úgy gondolom, a hazaiak ezen a mérkőzésen is esélyesebbek. A paksi találkozón különösen az első fél órában játszottak jobban. Az előzetes információink alapján is tudtuk, hogy jó játékosok alkotják a CFR csapatát, és ezt az első meccsen be is bizonyították. A CFR a magyar NB I-ben is egészen biztosan az élbolyban lenne; ezzel a játékoskerettel biztosan beférne az első három helyezett közé. Az első mérkőzés hasznos volt tapasztalatszerzés szempontjából, és próbáljuk ezeket az információkat hasznosítani. Ugyanúgy készültünk, ahogy szoktunk, annyi, hogy most már van egy tétmérkőzés a lábunkban, ami szerintem sokat számít a holnapi nap szempontjából. Azt várom, hogy ezen a mérkőzésen már az első félidőben is tudunk majd kezdeményezni, ami az első meccs első játékrészében nem sikerült. Azonban az előző mérkőzés ezen félideje alapján is nyugodtan mondhatom, hogy az ellenfélnek jó képességű játékosai vannak, pozíciós játékra alkalmas csapatuk van, és tudnak a két szélen olyan játékosokat alkalmazni, akik képesek bontani a védelmet. Ellenfelünknek a szoros paksi mérkőzés miatt az első perctől kezdve arra kell törekednie, hogy gólt, gólokat tudjon szerezni" - fogalmazott vezetőedzőnk, aki azt is elárulta, hogy az elmúlt mérkőzés két sérültje közül Lenzsér Bence nem utazott el a kerettel, Vas Gábor viszont játékra alkalmas.


PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök