marib10.jpg

Komáromi: Ez nekem egy presztízs meccs lesz

2025. júl. 23.  -  Konferencia-liga
A Maribor vezetőedzője, Tugberk Tanrivermis is elmondta előzetes várakozásait a párharc kapcsán.

Banner Magy1

Tugberk Tanrivermis vezetőedző: "Holnap fogjuk játszani az első nemzetközi meccsünket, ráadásul egy nagyon jó csapattal találkozunk. Tudjuk, hogy a Paks egymás után kétszer is megnyerte a kupát. Láthattuk azt is, hogy nagyon megnehezítették a Cluj dolgát az előző körben. Ellenfelünk nagyon fizikális csapat, akik kellő összhanggal rendelkeznek. Egy várakozásként tekintünk a két meccsre, először itt Pakson, majd jövő héten Mariborban, de remélem, hogy mi tudunk kijönni győztesen a párharcból."

Komáromi György labdarúgó: "Egy speciális helyzetben vagyok, hiszen egy külföldi csapatban játszok a Paks ellen. A Puskás színeiben játszottam már ellenük elég sokszor, és voltak elég komoly csatáink. Úgy gondolom, hogy ez a holnapira, és a jövő hetire is elmondható. Mi azonban még csak a csütörtöki mérkőzésre koncentrálunk, erre a találkozásunkra készültünk fel a Paksból. Úgy gondolom, sikerült kellően felkészülni, és megteszünk mindent annak érdekében, hogy holnap megnyerjük a mérkőzést, és előnyben várhassuk a jövő heti visszavágót. Ez nekem egy plusz presztízs, hogy egy magyar csapat ellen játszhatok, de ez nem kell, hogy nyomást rakjon rám, úgy érzem, helyén tudom kezelni. Azon leszek, hogy a saját csapatomat gólokkal, gólpasszokkal tudjam segíteni. A győzelem a cél."

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 13 24
2 Ferencvárosi TC 12 22
3 DVSC 13 22
4 MTK Budapest 13 20
5 Kisvárda Master Good 12 20
6 ETO FC Győr 12 20
7 Puskás Akadémia FC 12 18
8 ZTE FC 13 13
9 Újpest FC 13 13
10 DVTK 13 11
11 Kolorcity Kazincbarcika SC 12 10
12 Nyíregyháza 12 10
13. forduló erdeményei
  -   3:0
  -   1:3
  -   11.09 17:30
  -   5:3
  -   0:3
  -   2:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök