Maribor_PaksiFCAI6I406131103007.jpg

Haraszti: Helyzetünk lesz, abban biztos vagyok

2025. júl. 30.  -  Európa-liga
Csatárunk előzetes várakozásairól nyilatkozott maribori találkozónk előtt.

Banner Magy2

„Jó emlékeim vannak innen, hiszen sokat játszottunk a Maribor ellen az előző klubcsapatommal, és ott pozitív mérleget zártam. Remek emlékeim vannak a stadionról is, úgyhogy remélem, hogy a holnapi is az lesz. Biztos, hogy az elején nyomni fognak, az első negyedórában-húsz percben intenzíven be fognak kezdeni. Főleg abból kiindulva, hogy az előző meccs utolsó húsz perce nem volt túl meggyőző a részünkről. Ezért most az elején fontos lesz hárítani a rohamokat, stabilan védekezni, és kontrollálni a játékot. Jó lenne, ha akár mi tudnánk megszerezni a vezetést, de mindenekelőtt túl kell élni az első negyedórát, és rendezetten, koncentráltan játszani. A Maribor tele van nagyon jó képességű játékosokkal, azt gondolom, hogy talán a Kolozsvárnál kicsit gyengébbek, viszont azt nyugodtan mondhatom, hogy hasonló szintet képviselnek azokkal, akikkel a tavalyi selejtezők során játszottunk. Fontos lesz a helyzetkihasználásunk, illetve az a fajta stabilitás, ami az előző meccsen hetven percig megvolt. Véleményem szerint ez a két dolog lesz a legfontosabb. Helyzetünk lesz, abban biztos vagyok" - fogalmazott a visszavágó előtti sajtótájékoztatón támadónk, Haraszti Zsolt.

Maribor PaksiFCBC1I402131143007

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 9 18
2 Vasas 9 15
3 ETO FC Győr 9 15
4 Újpest FC 9 15
5 PAKSI FC 9 14
6 Ferencvárosi TC 8 13
7 Kisvárda Master Good 9 10
8 DVSC 9 10
9 ZTE FC 9 9
10 MTK Budapest 9 9
11 Nyíregyháza 9 8
12 Kispest-Honvéd 8 7
9. forduló erdeményei
  -   5:1
Honvéd
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:0
  -   1:1
  -   1:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök