xcsds.png

Papp: Örülünk, hogy újra elkezdődik a kupasorozat

2025. szept. 11.  -  MOL Magyar Kupa
Két és fél éve veretlenek vagyunk a MOL Magyar Kupában.

Banner Molkup

Már augusztus elején megkezdődtek a MOL Magyar Kupa 2025/26-os kiírásának küzdelmei. Az első két kanyarban azonban még csak az NBIII-as és a harmadosztály alatti versenysorozatban szereplő gárdák vettek részt, az NBI-es és NBII-es mezőny e hétvégén, a harmadik fordulóban csatlakozik. 

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a MOL Magyar Kupa augusztus 25-i sorsolása úgy hozta, a vármegyei első osztályú Szajol KLK gárdája ellen vívjuk az új kupasorozat első összecsapását. 

„Örülünk, hogy 
újra elkezdődik a kupasorozat. Nagyon jó élményeink vannak a közelmúltból, illetve egy évvel távolabbról is, úgyhogy nagy várakozással indulunk neki az új évadnak. A számunkra első körben egyértelműen a továbbjutás az elvárás, ugyanakkor jól tudjuk, hogy egy kupamérkőzésen bármi megtörténhet, így az első perctől kezdve bele kell állni, és amit csak tudunk, kiadni magunkból” - fogalmazott kiváló középpályásunk, Papp Kristóf, aki a 2024-ben rendezett MOL Magyar Kupa döntőjében a kilencvennyolcadik percben szerezte meg a vezetést csapatunk számára.

A Szajol elleni mérkőzésünk időpontja: 2025. szeptember 13. (szombat), 15:00. Jegyinformációk ITT.

A kupában is: Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Pappint1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 12 22
2 Puskás Akadémia FC 12 21
3 Ferencvárosi TC 11 20
4 DVSC 12 19
5 Újpest FC 12 18
6 PAKSI FC 12 17
7 Vasas 12 16
8 ZTE FC 12 13
9 Kispest-Honvéd 11 13
10 MTK Budapest 12 12
11 Kisvárda Master Good 12 12
12 Nyíregyháza 12 11
12. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:3
  -   2:1
Honvéd
  -   1:0
  -   3:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök