2_m_solat.jpg

Elvitte a pontokat az Iváncsa

2025. szept. 29.  -  NB III.
Fiatal NBIII-as csapatunk a kilencedik fordulót játszotta a bajnokságban.

Banner Pse

NBIII., Dél-Nyugati csoport, 9. forduló: PAKSI FC II. - IVÁNCSA KSE 0 - 3 (0 - 1)

Csapatunk összeállítása

Kezdők:
Simon, Babos (Tóth K. 46'), Köllő (Verbulecz 85'), Silye, Éger, Palóka (Holka 46'), Galambos, Surman (Perczel 25' (Marcsa 85')), Pető, Szekszárdi, Szabó

Cserék: Wiesner T., Ulbert, Perczel, Juhász, Jáksó, Verbulecz, Holka, Marcsa, Tóth K.
 
Vezetőedző: Kindl István

Az Iváncsa kerete

Kezdők:
Varga, Kasza, Ivády (Ecsődi 87'), Szilvási (Tóth 87'), Kovács, Monori, Kiatipisz, Aradi, Bakó (László 58'), Budai, Madarász

Cserék: Albert, Kazsimért, Tóth, Király, Szauter, Ecsődi, László, Tóth

Vezetőedző: Tóth András

Gólszerzők: Kovács 33', Szilvási 65', Monori 89'

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

„Az Iváncsa megérdemelten vitte el a három pontot. A játékosaink hozzáállásával, akaratával maximálisan elégedett voltam. Ami hiányzott, hogy nem volt átürőerő a játékunkban. Az ellenfél tizenhatosáig eljutottunk, azonban ott lelassultunk, sokszor visszafele futbaloztunk. Támadásban igazán csak átlövésekig jutottunk el. Mezőnyfölényünk ellenére sok könnyen eladott labdánk volt a támadóharmadban, amiből a vendégek kontratámadásokat vezethettek a mögöttünk lévő területekben. Ebből az első félidőben két helyzetük is adódott, amit kapusunk, vagy védőink hárítottak. Ezt követően egy szerencsés, megpattanó távoli átlövésből szerezte meg ellenfelünk a vezetést. A második félidőt nagyon jól kezdtük, beszorítottuk az Iváncsát a kapuja elé. Volt egy-egy átlövésünk, helyzetünk, de annak ellenére, hogy végig nyomás alatt tartottuk őket, igazi ziccert továbbra sem tudtunk kialakítani. Egyértelműen az egyenlítés lógott a levegőben, amikor csináltunk két felesleges szabálytalanságot, amivel megváltozott a játék képe. Egy ilyen szituáció után megszerezték a második góljukat, amivel szinte el is dőlt a mérkőzés. A legvégén mindent feltéve támadtunk, de egy szép kontra után az Iváncsa megszerezte a harmadik találatát is” - fogalmazott a mérkőzést követően vezetőedzőnk, Kindl István.

8

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 13 24
2 Ferencvárosi TC 12 22
3 DVSC 13 22
4 MTK Budapest 13 20
5 Kisvárda Master Good 12 20
6 ETO FC Győr 12 20
7 Puskás Akadémia FC 13 19
8 ZTE FC 13 13
9 Újpest FC 13 13
10 DVTK 13 11
11 Nyíregyháza 13 11
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 12 10
13. forduló erdeményei
  -   3:0
  -   1:3
  -   1:1
  -   5:3
  -   0:3
  -   2:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök