PaksiFC_MariborUEFAAI6I074327612507.jpg

Hahn: újra borítanánk a papírformát

2025. okt. 02.  -  NB I.
Támadónkat kérdeztük a hétvégi, Fradi elleni rangadónk kapcsán.

Banner Magy1

Az idei szezonban nyolc forduló után is veretlen csapatunk vasárnap délután a fővárosba utazik, ahol 16:30-as kezdettel a címvédő rekordbajnok Ferencváros otthonában lép majd pályára. Összecsapásunk a 2025/26-os Fizz Liga kilencedik fordulója lesz, tehát az idei bajnokságban most találkozunk először a Fradival. Jegyinformációk ITT. Ellenfelünk az eddigi hét bajnokijából (az ötödik forduló mérkőzését decemberre halasztották) négyet nyert, egyet elveszített, és kétszer döntetlent játszott. Meccslemaradásuk ellenére a tabella második helyén állnak tizennégy ponttal. Csapatunk eddig rendkívüli szezont produkál. Egyedüli veretlenként, a mérlegben öt győzelemmel és három döntetlennel, tizennyolc ponttal vezeti a tabellát.

„Nagyon örülök, hogy a sérülést követő hosszú kihagyásom után, sok játékpercet kapva, gólokat rúgva tudtam visszatérni. Ennél már csak az jobb érzés, hogy a csapat ilyen kimagasló teljesítményt nyújt a bajnokságban - nem találtunk még legyőzőre idén, ami nagy dolog. Stabilak vagyunk, és nagyon jó a csapatösszhang. Ez nekem még fontosabb, mint a szerzett góljaim” - kezdte a négy gólnál járó támadónk, Hahn János. „Ami a vasárnapi mérkőzést illeti, hiába vagyunk mi előkelőbb pozícióban jelenleg, a Fradi minden évben nagyon erős, kiváló játékerőt képvisel, tehát mondhatjuk, hogy a papírforma továbbra is a Ferencváros győzelme lenne. Ennek ellenére az elmúlt években volt egy-egy alkalom, hogy borítottunk - ez lesz hétvégén is a tervünk. A kulcs ugyanaz lesz, mint eddig: stabilnak lenni, a saját játékunkat játszani, és azzal foglalkozni, ami a mi erősségünk” - fogalmazott kiváló csatárunk.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PaksiFC PFLAAI6I75634352909

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 9 18
2 Vasas 9 15
3 ETO FC Győr 9 15
4 Újpest FC 9 15
5 PAKSI FC 9 14
6 Ferencvárosi TC 8 13
7 Kisvárda Master Good 9 10
8 DVSC 9 10
9 ZTE FC 9 9
10 MTK Budapest 9 9
11 Nyíregyháza 9 8
12 Kispest-Honvéd 8 7
9. forduló erdeményei
  -   5:1
Honvéd
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:0
  -   1:1
  -   1:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök