4.jpg

Az U16 nyert, az U15, az U14, az U13 ikszelt

2025. okt. 20.  -  Utánpótlás
Utánpótláseredmények hétvégéről.

Banner Pse

U17: Alap, 6. forduló: PAKSI FC - SZEGED-CSANÁD GROSICS A. 3 - 4 (1 - 4)

Kezdők: Rostás, Stier (Sütő 74'), Osztermajer, Pumerschein, Buza, Csende, Steiner, Marosi (Vargyas 48'), Kovács, Nemes (Kákai 86'), Péter (Klem 74')

Cserék: Viló, Klem, Sütő, Vargyas, Kákai

Góljainkat Marosi 45', Pumerschein 60', Csende 91' szerezték.

„Ritkán látható egyéni hibákból kaptunk gólokat, és kerültünk behozhatatlan hátrányba, azonban 0-4-nél is bíztam a pontszerzésben, mert mezőnyben nagyon agilisan és jól játszottunk. 80%-ban leginkább a Szeged térfelén zajlott a játék, ellenfelünk a kontrákra hagyatkozott. Meggyőződésem, ha öt percig tart még a mérkőzés, akkor egyenlítünk” - így vezetőedzőnk, Osztermajer Gábor.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.

U16: Regionális, Kiemelt - Nyugat, 7. forduló: PAKSI FC - TATABÁNYAI SC 5 - 2 (2 - 0)

Kezdők: Demeter (Koller 68'), Markóczi, Fábián, Víz (Nagy 86'), Hamvas (Genzler 59'), Tóth, Démuth, Csötönyi (Kovács B. 86'), Gyarmati (Mayer 46'), Demény (Földi 59'), Kovács S. (Vajda 46')
 
Cserék: Koller, Földi, Mayer, Genzler, Kovács B., Nagy, Vajda

Piros lap: Rácz 70'

Góljainkat Kovács S. 39', Démuth 44', 76', 90'; Mayer 73' szerezték.

„Szívből gratulálok a csapatnak a magabiztos győzelemhez. A keret erejét, illetve a csapategységet dícséri, hogy öt változtatás volt a kezdő csapatban a múlt héthez képest, de mintha semmi különbség nem lett volna. Minden játékos sokat tesz a hétköznapokban annak érdekében, hogy fejlődjön, így megérdemelten tudom forgatni a keretet. Az első félidőben magabiztos, kétgólos előnnyel tudtunk fordulni. A második játékrészben tovább növelhettük volna az előnyünket, azonban egy öt perces rövidzárlatot követően ellenfelünk egalizálni tudott. Végül a türelmes játék meghozta a gyümölcsét, hiszen 5-2-es arányban nyerni tudtunk. A derbin a középpályán mutatott kimagasló teljesítményeknek köszönhetően tudtuk végig uralni, irányítani. Dícséretes volt a kombinatív, kreatív játék, ami jellemzett minket az ellenfél térfelén. Hétről hétre lépünk előre a fejlődés utján, szívből gratulálok mindenkinek, így tovább” - értékelt vezetőedzőnk, Dr. Balogh István.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

5

U15: Regionális, Kiemelt - Nyugat, 7. forduló: PAKSI FC - FŐNIX GOLD FC 1 - 1 (0 - 0)

Kezdők: Koller, Fekete, Németh, Herman, György (Sallai 41'), Szabó B., Kovács (Nagy 66'), Gordos, Mráz, Görgics, Tamási (Szabó Zs. 61')
 
Cserék: Fodor, Sallai, Szabó Zs., Nagy, Kutasi, Rakó, Ádám

Gólunkat Gordos 74' szerezte.

„A listavezető Főnix csapatát fogadtuk hazai pályán. A találkozón a kapuk csak ritkán forogtak veszélyben. Amit a mérkőzésre terveztünk, azt csak részben sikerült megvalósítanunk. Az ellenfél térfelén kevés labdát szereztünk, elsősorban azért mert védekezésben a csapatrészek között nem voltak megfelelőek a távolságok, és az első félidőben sok párharcot vesztettünk. Ennek ellenére volt lehetőségünk a vezetés megszerzésére. A második félidő utolsó perceiben sikerült nagyobb nyomást helyezni a vendég csapatra - ebben az időszakban lehetőségünk volt, hogy magunk javára döntsük a mérkőzést. Összességében igazságos döntetlen született” - fogalmazott vezetőedzőnk, Wiesner József.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U14: Alap Nyugat, 8. forduló: VFC USE - PAKSI FC 3 - 3 (2 - 1)

Kezdők: Varnyú, Janács (Orosz 63'), Kern, Demény, Rafael (Kocsis 52'), Görbe, Baller (László 63'), Bognár (Domján 52'), Erős (Báló 63'), Orova (Böde 52'), Péter
 
Cserék: Domján, Böde, Kocsis, Orosz, Báló, László, Csata

Góljainkat Péter 28', Görbe 60', Kocsis 70' szerezték.
 
„Az első játékrészben sikerült magasan, az ellenfél térfelén labdákat szereznünk melyekből ígéretes akciókat vezettünk. Egy ilyen labdaszerzést követően szereztük meg az első egyenlítő gólunkat is. Mindemellett a Veszprémnek néhány esetben sikerült áttörnie a letámadási vonalainkat, melyekből két, kaput eltaláló lövéssel veszélyeztettek. A góljaikat mégsem ebből, hanem egy mélységi oldalszabadrúgást, valamint egy szögletet követően szerezték, amik olyan helyezkedési és egyéni hibákból adódtak, melyekre nagyobb hangsúlyt kell helyeznünk az edzések során. A második félidő elején a hazaiak megszerezték harmadik találatukat is, így kétgólos hátrányba kerültünk az utolsó fél órára. Direktebb játékra váltottunk, és ennek köszönhetően egalizáni tudtuk az eredményt. Az utolsó tíz percben mindkét csapat számára adódtak lehetőségek a győzelem megszerzésére. A mérkőzés alakulását tekintve minden elismerésünk a játékosoké, akik kétgólos hátrányban sem adták fel, és végig hittek, akár a győzelemben is” - értékelt vezetőedzőnk, Mészáros István.
  
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

1 1

U13: Dél-Nyugat, 8. forduló: PAKSI FC - III.KER TVE 4 - 4 (0 - 0)

Kezdők: Végh, Szoó, Kertész, Erdődi, Csobolya, Máriás, Schmitzberger, Szabó, Kovács
 
Cserék: Rudics, Franyuk, Keszthelyi, Reichert, Görgics

Góljainkat Kertész 13', Kovács 16', Szabó 17', Csobolya 71' szerezték.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.

„Felemás érzéseim vannak a mérkőzéssel kapcsolatban. Amit elterveztünk, az alapvetően jól működött, ugyanakkor több hibát is vétettünk. A találkozó nagy részében a mi akaratunk érvényesült, mezőnyben többször is fölényben tudtunk játszani, és a kombinatív játékban is sok jó megoldást láttam a csapattól. Szép támadásokat vezettünk, és szép gólokat szereztünk. Hiányérzetem amiatt van, hogy a nagyobb előny birtokában nem figyeltünk eléggé a védekezésre. Kontrákból és előrerúgott labdákból kaptunk gólokat, így engedtük az ellenfelet visszajönni a mérkőzésbe. Nem sikerült megállítani a lendületüket, pedig megvoltak a lehetőségeink újabb találatok szerzésére is. Sajnos az átmenetekre sem reagáltunk jól, különösen a labdavesztéseknél. Védekezésben hiányzott a kellő - jó értelemben vett - agresszivitásunk. Összességében azonban nem vagyok csalódott, mert sok dolog tetszett a mérkőzésen. Talán csak az említett hibák, és az, hogy nem tudtuk lezárni a találkozót, okoznak bennünk némi hiányérzetet. Mindkét csapat jó játékerőt képvisel, így egy fordulatos, élvezetes mérkőzés alakult ki. Gratulálok a játékosoknak” - így Váli Roland edzőnk.

U12: Dél-Nyugat, 8. forduló: PAKSI FC - III.KER TVE 2 - 6 (0 - 0)

Kezdők: Vasadi, Jókai, Mácsai, Sárosi, Osztermajer, Sereg, Dobszai, Képli, Kern

Cserék: Kiss, Böde, Szloboda, Staub

Góljainkat Mácsai 51', Osztermajer 69' szerezték.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el

„A csapat figyelmét arra hívtam fel, hogy a sok hiányzó miatt egy kicsit másfajta játékot kell játszanunk. Elmondtam, hogy melós, nehéz mérkőzésre számíthatunk, ha eredményesek akarunk lenni, és semmiképpen sem szabad az első meccsből kiindulnunk. Ezt sajnos nem igazán sikerült megfelelően értelmezni. A hétvégén  komoly problémát jelentett a gólszerzési törekvés hiánya, illetve az ehhez szükséges mentalitás és tudatosság. Többször is fel kellett hívnom a figyelmet arra, hogy már edzéseken is arra kell törekednünk, hogy minél több gólt szerezzünk. A játékosokat figyelve többször meg kellett kérdeznem: szeretünk-e gólt szerezni? Ezeknek a problémáknak az összessége, a kevés jó egyéni teljesítmény, valamint a kényelmes, figyelmetlen védekezés vezetett oda, hogy egy alapvetően sima meccsen kaptunk ki egy hasonló képességű, de sokkal jobban akaró csapat ellen” - fogalmazott vezetőedzőnk, Barics Péter.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 18 35
2 Ferencvárosi TC 18 34
3 PAKSI FC 18 33
4 DVSC 18 31
5 Puskás Akadémia FC 18 28
6 Kisvárda Master Good 18 27
7 ZTE FC 18 24
8 Újpest FC 18 22
9 MTK Budapest 18 21
10 DVTK 18 18
11 Nyíregyháza 18 14
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 18 11
18. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   0:1
  -   2:1
  -   1:1
  -   2:0
  -   0:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök