3_.jpg

Az U17 és az U16 ötöt rúgva nyert, az U15 ikszelt a hétvégén

2025. okt. 27.  -  Utánpótlás
Utánpótláseredmények hétvégéről.

Banner Pse

U17: Alap, 7. forduló: DEAC - PAKSI FC 1 - 5 (1 - 1)

Kezdők: Szabó (Rostás 75'), Stier (Klem 78'), Osztermajer, Pumerschein, Buza, Sütő, Steiner, Vargyas (Csende 46'), Kovács, Nemes (Péter 75'), Köllő (Kákai 83')

Cserék: Klem, Csende, Kákai, Péter, Rostás

Góljainkat Steiner 38', Csende 57', 86', Nemes 74', Sütő 78' szerezték.

„A szél nagyban befolyásolta a mérkőzés képét. Mivel széllel szemben döntetlenre hoztuk az első félidőt, a második játékrészben nagy esély kínálkozott a győzelemre, amit sikerült is megszerezni. Az első hatvan perc kifejezetten nehéz volt számunkra, de a végén a gólokon kívül több helyzetünk is adódott a gólszerzésre. A győzelmünk teljesen megérdemelt volt” - így vezetőedzőnk, Osztermajer Gábor.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.

U16: Regionális, Kiemelt - Nyugat, 8. forduló: CARVALHO BLAUSE ÁPORKA - PAKSI FC 0 - 5 (0 - 1)

Kezdők: Koller (Demeter 79'), Markóci, Fábián, Mayer, Tóth, Genzler (Hamvas 56'), Démuth, Csötönyi, Váradi (Víz 56'), Kovács B. (Gyarmati 70'), Kovács S. (Nagy 56')
 
Cserék: Demeter, Víz, Hamvas, Gyarmati, Nagy

Piros lap: Papp 47'

Góljainkat Mayer 39', Démuth 59', 92', Nagy 72, 75' szerezték.

„Az idegenben aratott, 5-0-s győzelemhez szívből gratulálok mindenkinek! Jól kezdtük a mérkőzést, szép akciókat vezettünk, ellenfelünk kontrákkal próbálkozott, de rendre jól reagáltunk. Az első félidőben egy pontrúgás után, Mayer fejesével szereztük meg a vezetést. A második játékrészben emberelőnybe kerültünk, és ezt kihasználva még határozottabban alakítottuk ki a középpályán a létszámfölényes helyzeteket, aminek köszönhetően magabiztosan, szépen kijátszott gólokkal tudtunk nyerni. Nagy csereként beállva duplázott, ahogyan Démuth is kétszer köszönt be. Tóth és Démuth két-két gólpasszt osztottak ki, Gyarmati pedig egy ziccerlabdával szolgálta ki társait - értékelt vezetőedzőnk, Dr. Balogh István.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U15: Regionális, Kiemelt - Nyugat, 8. forduló: BUDAÖRS - PAKSI FC 2 - 2 (1 - 1)

Kezdők: Koller, Fekete, Németh, Herman, György, Szabó (Ádám 73'), Kovács (Szabó 41'), Gordos, Mráz (Rakó 73'), Sallai, Tamási (Nagy 52')
 
Cserék: Badó, Fodor, Szabó, Nagy, Kutasi, Rakó, Ádám

Góljainkat Sallai 11', Szabó 43' szerezték.

„Jól kezdtük a találkozót, hiszen az első huszonöt percben a rúgott gól mellett öt-hat nagy lehetőségünk is adódott a gólszerzésre. Az első félidő ezen szakaszában akár el is dönthettük volna a mérkőzést. Sok labdát szereztünk az ellenfél térfelén, és a játék felépítésében is jól teljesítettünk. A hazai csapat egy tizenegyes után egyenlített, ezután kapkodóvá vált a játékunk. A második félidő hasonlóan alakult, mint az első: hamar megszereztük a vezetést, és ezt követően is legalább öt gólszerzési lehetőségünk volt, de nem tudtuk lezárni a mérkőzést. Ellenfelünk ismét egyenlített, és ahogy az első játékrészben is, ezután szétesett a játékunk. Már a második olyan mérkőzésünk volt, amikor tíz-tizenkettő gólszerzési lehetőség sem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a magunk javára döntsük el a találkozót. Sok mindenben kell még fejlődnünk, de leginkább fejben és koncentrációban” - fogalmazott vezetőedzőnk, Wiesner József.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 18 35
2 Ferencvárosi TC 18 34
3 PAKSI FC 18 33
4 DVSC 18 31
5 Puskás Akadémia FC 18 28
6 Kisvárda Master Good 18 27
7 ZTE FC 18 24
8 Újpest FC 18 22
9 MTK Budapest 18 21
10 DVTK 18 18
11 Nyíregyháza 18 14
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 18 11
18. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   0:1
  -   2:1
  -   1:1
  -   2:0
  -   0:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök