5_1.jpg

Lányaink otthonhagyták a góllövő cipőt ezen hétvégén

2025. okt. 27.  -  Női labdarúgás
Mindegyik lánycsapatunk pont nélkül maradt a hetedik fordulóban.

Banner Pse

Női NBII. Nyugati csoport, 7. forduló: PAKSI SE - VSC 2015 VESZPRÉM 0 - 2 (0 - 1)

Kezdők: Zoltán, Marosi, Debreceni, Németh (Mlinkó 65'), Boda, Horváth, Patai, Galambos, Lengyel, Győrfi, Zufall 
 
Cserék: Mlinkó, Papp, Feczer
  
„Ezúttal a tabella harmadik helyezettje, a Veszprém látogatott Paksra, és összességében egy nagyon jó mérkőzést játszottunk ellenük. Látszik, hogy az utóbbi időszakban egyre egységesebb a játékunk, különösen a védekezésünk kezdett összeállni. Sajnos a kapusposzton ezúttal is kényszermegoldást kellett alkalmaznunk, de ahhoz képest, hogy mezőnyjátékos állt a kapuban, ő is hozzá tudott tenni a csapat teljesítményéhez. Az első félidőben valamelyest a Veszprém irányította a játékot, de nagy helyzetekig nem igazán jutottak el, miközben mi is több támadást vezettünk - bár ezek végén nem mindig sikerült jó döntéseket hozni. Egy kis önbizalom hiányzik még, amit talán egy gól, egy győzelem, egy sikerélmény áttörhetne. A második félidő már kiegyenlítettebb volt: szinte ugyanannyi támadást vezettünk, és hasonló számú helyzet alakult ki mindkét kapu előtt. Ellenfelünk egy kétes tizenegyes után tudta növelni előnyét. A mérkőzés végéig nagy akarással futballoztak a lányok, és több lehetőségünk is volt a szépítésre. Láthatóan egyre jobb az összhang a játékosok között, rengeteg labdát szereztünk, ami az előző mérkőzéseken még nem volt jellemző. Úgy gondolom, ezen a találkozón az idei ősz legjobb játékát nyújtottuk. Bár az eredményesség egyelőre elmarad, bízunk benne, hogy hamarosan ezen is átlendülünk. Kiemelendő, hogy sok fiatal játékosunk van, akik edzéseken is, és meccsről meccsre egyre bátrabban, érettebben futballoznak" - fogalmazott Horváth György vezetőedzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Leány U16 Dél-Nyugati csoport, 7. forduló: FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA - PAKSI SE 1 - 0 (0 - 0)

Kezdők: Lajkó, Szabó, Molnár, Selényi, Dömötör, Szalók (Antal 41'), Reizer, Nagy, Varga, Vajda, Balogh

Cserék:
Szilágyi, Greksa, Antal, Kató, Csapó-Kun

„Jól kezdtük a mérkőzést, de a helyzetek sorra kimaradtak. Egész meccs alatt mezőnyfölényben játszottunk, de fölényünket sajnos nem tudtuk gólra váltani. Lassan építettük fel támadásainkat, erőtlenek voltak a kapura lövéseink. A második félidő elején a lassú játékunk eredményeként labdát veszítettünk ellenfelünk térfelén, ők pedig gyorsabban reagáltak, és egy elkerülhető szabálytalanság után pontrúgásból meg is szerezték a vezető gólt, de ez után sem adták fel a lányok. Próbálkoztak továbbra is, ugyanúgy, mint a bekapott gól előtt. Támadtunk, tartottuk a labdát, de átütő erőt nem láttam a csapatban. Nagyon sajnálom a vereséget, dolgozunk tovább, és remélem, tanulni tudunk a hibáinkból - így Forray Tünde edzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Leány U14 Dél-Nyugati csoport, 7. forduló: SZENTLŐRINCI SE - PAKSI SE 5 - 2 (0 - 0)

Kezdők: Witt N., Nyárádi, Stingli, Tamás, Witt V. (Nyárádi 41'), Dömény (Tóth 41'), Szalontai (Wallner 41'), Kalóczi (Péter 41'), Szilágyi (Viszokai 41')

Cserék: Nyárádi, Tóth, Wallner, Péter, Viszokai

Góljainkat Stingli 25', Viszokai 54' szerezték.
 
„Két meghatározó játékos hiánya miatt már a mérkőzés előtt nehéz helyzetben voltunk. Az ellenfél az első félidőben kihasználta a bizonytalanságunkat: a tizennyolcadik percben egy védelmi hiba után megszerezték a vezetést, majd nem sokkal később büntetőből növelték előnyüket. Próbáltunk ritmust váltani, az ötvennegyedik percben egy gyors kontra végén sikerült szépítenünk, de összességében a játék képe alapján nem volt reális esélyünk a pontszerzésre. A Szentlőrinc végig uralta a mérkőzést, jól támadt, és szervezetten zárt vissza, amivel nem tudtunk mit kezdeni. Hiányzott az összhang a pályán, amit az ellenfél könyörtelenül kihasznált és gólokkal büntetett. Ezzel a vereséggel ugyan megőriztük az első helyet, de dolgoznunk kell azon, hogy a következő mérkőzéseken ismét a saját játékunkat tudjuk játszani. Tanulságos meccs volt, amelyből sokat tanulhatunk
 - így Radványi László edzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 26 50
2 Ferencvárosi TC 25 49
3 DVSC 26 44
4 ZTE FC 26 39
5 Kisvárda Master Good 26 38
6 PAKSI FC 26 38
7 Puskás Akadémia FC 25 35
8 Újpest FC 26 33
9 Nyíregyháza 26 29
10 MTK Budapest 26 28
11 DVTK 26 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 26 17
26. forduló erdeményei
  -   06.30 17:00
  -   1:1
  -   2:1
  -   1:1
  -   0:4
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök