N_vtelen_1_1_.jpg

Hunor karaktere 100/100

2025. okt. 31.  -  Klub
Október 25-én rendezték meg a Magyar Kuvasz Egyesület éves klubkiállítását és tenyészszemléjét, ahol Hunor kiváló eredményeket ért el.

Banner Magy1

Csapatunk kabalaállataként már jól ismert gyönyörű kuvaszunk, Hunor ismét megmutatta, hogy nemcsak a lelátók környezetében, hanem a fajtársai között is igazi bajnok! Október 25-én rendezték meg a Magyar Kuvasz Egyesület éves klubkiállítását és tenyészszemléjét, ahol Hunor kiváló eredményeket ért el.

„A klubkiállítás a kuvaszos élet egyik legjelentősebb eseménye, ahol a fajta legszebb, legkarakteresebb képviselői mérettetnek meg küllem, mozgás, anatómia és belső tulajdonságok alapján” - kezdte beszámolóját a kiállítást követő héten kabalaállatunk gazdája, Varga Zoltán. „Idén huszonkilenc kiváló kuvasz versengett az előkelő helyezésekért, köztük Hunor is, aki nagy örömünkre végül a növendék osztály győztese lett. A klubgyőztes címért folytatott harcban a bírák megítélése szerint pedig az egy évvel idősebb féltestvére, Torma mellett maradt alul, aki ugyancsak a mi tenyészetünkből került ki. Semmi gond, reméljük, jövőre majd Hunor lesz a győztes” - fogalmazott mosolyogva Zoltán.

A klubkiállítást kiegészítő tenyészszemle során nemcsak a küllemet, hanem a tenyésztéshez szükséges belső tulajdonságokat is vizsgálták. Hunor a kiválóan megfelelt minősítést kapta küllemi értékelésében, ami a legmagasabb elérhető besorolás. A karakterteszten pedig százból száz pontot szerzett – vagyis hibátlanul teljesített! A tesztek között szerepelt többek között bátorságpróba is, ahol a kutya gazdájához való ragaszkodását, reakcióit és védelmi ösztöneit mérték fel.

„A vizsgálóbíró – aki korábban a dunakeszi kutyakiképző központ parancsnoka volt – külön kiemelte Hunor teljesítményét. Szavaival élve: Ha könyvet kellene írnom arról, hogyan viselkedik egy kutya, Hunort hívnám meg bemutatni, hogyan kell ezt csinálni” - tette hozzá Varga Zoltán.

Mi, a Paksi FC családja, rendkívül büszkék vagyunk Hunorra, klubunk hűséges kabalaállatára. Így tovább, Hunor!

PaksiFC PFLAAI6I92154572909

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 0 0
2 Vasas 0 0
3 Puskás Akadémia FC 0 0
4 Nyíregyháza 0 0
5 Kispest-Honvéd 0 0
6 DVSC 0 0
7 ZTE FC 0 0
8 Kisvárda Master Good 0 0
9 Ferencvárosi TC 0 0
10 MTK Budapest 0 0
11 ETO FC Győr 0 0
12 Újpest FC 0 0
. forduló erdeményei

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök